Kategóriák
A évben Heti hírlevél elmélkedései

Évközi 13. vasárnap A év

2023 Befogadni a másik embertElizeus prófétát befogadja a sunemi asszony. Otthont biztosít számára, amikor ott tartózkodik. Befogadni a másik embert, megosztani vele életemet, nem is olyan egyszerű, magától értetődő. (Papként egy-egy plébánia közösségében valamiképpen ezt élem meg.) Különösen a mai korunkban, amikor a bizalmatlanság olyan erősen jelen van hétköznapi életünkben. A befogadás sokféle lehet. Megosztok […]

Kategóriák
A évben Heti hírlevél elmélkedései

Évközi 12. vasárnap A év

2023 Ne féljetek!Jeremiás próféta az őt érő támadásokra így válaszol: eléd tártam ügyemet, és dicsőítsétek Istent!40 éven át hallgattuk, hogy a hit magánügy. Ne beszélj róla! Ma már ezek a hangok elhallgattak, de az elv sokakba beleivódott. A hívő ne szóljon bele a dolgokba, ne erőltesse rá hitét másokra. Pedig azt olvassuk a Szentírásban, hogy […]

Kategóriák
A évben Heti hírlevél elmélkedései

Évközi 8. vasárnap A év

2017 Ne aggodalmaskodjál, nézz Istenedre fel!A hegyi beszéd tanítása arra hív, hogy egészen Istenre figyeljünk. Az örök hazába vágyakozunk, ezen az úton vezet, erősít mindaz, amit Jézustól hallunk. Döntöttünk Jézus mellett, az Ő útján igyekszünk haladni.Mindennapi életünket számtalan apró vagy nagyobb aggodalom veszi körül. Mit hoz a jövő? Hogyan sikerül egy felvételi, egy feladat elvégzése, […]

Kategóriák
A évben Heti hírlevél elmélkedései

Évközi 7. vasárnap A év

2023 A magasra tett mérceÚjra és újra felhangzik a szentírásban Isten meghívása: legyetek szentek, tökéletesek! Ez keresztény életünk célja, amely majd az örök életben válik teljessé. A mérce magasra került, de a Szentlélek által erőt kapunk a fejlődéshez. Persze hajlamosak vagyunk arra, hogy elkeseredjünk, ha nem sikerül. Minek, amikor úgyse megy. Isten nem azt várja, […]

Kategóriák
A évben Heti hírlevél elmélkedései

Évközi 6. vasárnap A év

2023 Amit Isten az őt szeretőknek készítAz embernek megadatik, mit választ magának – olvassuk Sirák fia könyvében. Megtapasztaljuk, hogy van döntési lehetőségünk számos dologban.Ma gyakran azt tapasztaljuk, hogy egyes helyzeteket igyekszünk megoldani. A pillanatnyi jó vezet sokszor döntéseinkben, a következményekkel nem foglalkozunk. Sőt rendre eljutunk odáig is, hogy a mi vezetett ide kérdést nem merjük […]

Kategóriák
A évben Heti hírlevél elmélkedései

Évközi 5. vasárnap A év

2023 Ti vagytok a föld sója, a világ világossága!A föld sójáról szóló jézusi hasonlat mindig is megmozgatta a gondolkodó ember fantáziáját. Már az egyik ókori szerző is arról beszél, hogy úgy vagyunk jelen a társadalomban, mint a só. Egy külső szemlélő számára nem különíthető el, mégis jelen van. Persze, ha túl sok, az sem igazán […]

Kategóriák
A évben Heti hírlevél elmélkedései

Évközi 4. vasárnapja A év

2023Keresem a boldogságotMindannyian vágyunk a boldogságra. De vajon jól és jó helyen keressük-e?Ma sok minden arról szól, hogy szerezd meg, hogy neked jár. Azt hirdetik, hogy attól leszel boldog, ha megszerzed magadnak a legújabbat, a legjobbat. Csakhogy hamarosan lesz még újabb, még jobb. Sőt el is romolhat, amit megszereztem. Mindezek ideig-óráig tartó, múlékony boldogságot adnak.Tartós, […]

Kategóriák
A évben Heti hírlevél elmélkedései

Évközi 3. vasárnap A év

2023 Közel van az Isten Országa!Jézus elkezdi nyilvános működését, és hirdeti, közel van az Isten Országa. Később azt is hallhatjuk tőle, hogy Isten Országa köztetek van. Mindannyiunk feladata, hogy ezt megmutassuk másoknak. Az örök élet fényét kell tükröznünk embertársaink felé. Éppen ezért szeretnénk egyre inkább tükörré válni. Így szolgálni a nap sugarát, azt a reményt, […]

Kategóriák
A évben Heti hírlevél elmélkedései

Évközi 2. vasárnap A év

2023 A Krisztusra mutató emberJános evangélista másképp mutatja be a Keresztelőt. Már a prológusban utal rá, majd a tanúságtételét halljuk, végül két tanítványát elküldi Jézushoz. Tevékenységére, a keresztelésre utalás történik. Jézus is eljön Jánoshoz, de hogy megkeresztelkedett, arról nem olvashatunk. Természetesen mindez nem rontja a Szentírás hitelét, inkább tágítja a látásunkat. A másik három evangélium […]

Kategóriák
A évben Heti hírlevél elmélkedései

Urunk megkeresztelkedése A év

2023 Íme az én szeretett FiamKarácsony ünnepe csupa mozgalmasság. Jönnek-mennek az angyalok, a pásztorok elindulnak az angyali szó nyomán, a bölcsek útra kelnek a csillag vezetésével. Majd a pásztorok hazamennek, a bölcsek más úton térnek vissza országukba. Mi is útra keltünk, meglátogattuk rokonainkat, majd hazatérve újra visszatértünk a hétköznapok sodrásába. Változott valami? Vagy csak az […]