Kategóriák
A évben Heti hírlevél elmélkedései

Évközi 18. vasárnap A év

2020

Ti adjatok nekik enni!
A kenyérszaporítás csodája erős tapasztalata volt a tanítványoknak. Mind a négy evangélium beszámol róla, van, amelyikben kétszer is szerepel, kicsit más számokkal. Sőt egy alkalommal Jézus vissza is utal erre a csodára.
Aki kenyeret ad, gondoskodik a rábízottakról. Isten gondviselő, népének megadja a szükségeset. A családapának is hasonlóan feladata ez.
Megosztani azt, amim van. Isten azt fogja számon kérni tőlem, hogy mit kezdtem azzal, amit nekem adott? Képességeket, lehetőségeket. Milyen sokszor bezárulunk a másik előtt, Isten előtt! Merem-e felkínálni kincseimet másoknak?
Kezük között valósult meg a csoda. Az apostolok Jézus áldó szava után elindultak osztani a kenyeret. Kezük között szaporodott a kenyér. Van-e bennem bizalom elindulni Jézus szavára?
Manapság sokszor beszélnek az éhezésről, a szegénységről. Persze másokon számon kérve a megoldást. Ugyanakkor a lelki éhségről alig esik szó. Pedig – úgy látom – ez nagyobb nehézsége számos embernek. „Ti adjatok nekik enni!” – halljuk Jézus felszólítását. Induljunk hát bátran, megosztani azt, amink van. Jézus áldása erejével sokakat fogunk tudni táplálni, támogatni az örök élet útján.

2014

Ti adjatok nekik enni!
Jézus bármerre megy, nagy tömeg kíséri. Ő újra és újra foglalkozik velük, gyógyít, tanít. Tudja, mire van szüksége az embernek.
Meglepő a felszólítása: ti adjatok nekik enni! Ha elképzelem a tanítványok reakcióját, meglepődés, csodálkozás, tanácstalanság ülhetett ki az arcukra. Van egy kevés kenyerünk, de mi ez ennyinek. Jézus ebből a kevésből bőséges táplálékot ad.
Mim van, amit megoszthatok? Tudatosítom-e magamban értékeimet, merek-e magamról beszélni? Jusson eszembe, ha kevés is, de bátran megosztom, Jézus majd sokakat táplál vele.
Persze nem csak, és nem elsősorban anyagi dolgokról van itt szó. Olyan szellemi kincseket oszthatok meg, amelyek másokat erősíthetnek.
Tapasztalatom, ha magamról tudok beszélni, könnyebbé válnak a kapcsolataim. Ezzel is adni tudok valamit, valami kicsit, ami Jézus kegyelme által másokat megerősíthet.
A mai evangélium segíthet minket abban, hogy kapcsolatinkat jobbá, élőbbé tudjuk tenni. Bátorságot ad számunkra, hogy merjünk kincseinkből osztani, másokat gazdagítani.

2011

Ti adjatok nekik enni!
Minden élőlénynek szüksége van a táplálékra. Egyik legfontosabb tevékenységünk az evés, enélkül nem sokáig maradhatnánk életben. Ugyanakkor minden ünneplésünkhöz is kapcsolódik valamiképpen a közös étkezés. Mert a közös étel közösséget teremt.
Éppen ezért figyelmeztetik az apostolok Jézust, ennivalót kell szereznie az őt hallgatóknak. Milyen meglepő lehetett számukra Jézus szava: ti adjatok nekik enni! Az apostolok válasza a készséget és a kétséget is mutatja. Szívesen adunk, de nekünk is alig van valamink. Mi az ennyi embernek! De mégis, nyiladozó, csírázó hitüket mutatja, hogy elindulnak Jézus áldó imája után. És kezük között valósul meg a csoda, osztják a kenyeret és a halat, és az nem fogy el, jut mindenkinek. Az ott levő, Jézust hallgató népnek talán fel sem tűnik, talán észre sem veszik, mi is történt. Talán csak miután jól laktak kezdik el összetenni a dolgokat, és veszik észre, hogy itt valami nagy dolog történt, hogy Isten gondoskodik népéről. (János evangéliumában a kenyérszaporítás után következik Jézus nagy eucharisztikus beszéde, amelyben az élet kenyerének nevezi magát.)
Kész vagyok-e Jézus szavára odatenni Jézus elé azt a keveset, amim van? Jézus nem azt fogja kérdezni, miért csak ennyid van, hanem megáldva arra kér, osszam ki másoknak. Ha elindulok, hogy kincseimet megosszam, meg fogom tapasztalni én is a csodát, jut belőle mindenkinek.
Ha megtapasztalom Isten szeretetét, akkor semmi nem szakíthat már el tőle. Isten szeretete pedig arra fog indítani, hogy menjek, és mondjam el mindenkinek: így szeret az Isten.

Szerző: Ákos atya

1962-ben születtem, 1992-ben szenteltek pappá Esztergomban.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük