Evangélium:
Amikor Jézus egy alkalommal a templomban tanított, ezt a kérdést vetette fel: “Hogyan mondhatják az írástudók, hogy a Messiás Dávidnak a fia? Hiszen maga Dávid mondja a Szentlélek által: Így szól az Úr az én Uramhoz: “Jobbom felől foglalj helyet, míg lábaid alá vetem ellenségeidet.” Ha tehát maga Dávid a Messiást Urának nevezi, akkor hogyan lehet az ő fia?” A nagy népsokaság szívesen hallgatta Jézust.
Mk 12,35-37
Elmélkedés:
Márk evangéliumát olvasva a hétköznapi szentmiséken a jeruzsálemi bevonulás és a szenvedés közötti időnek a jézusi beszédeit olvassuk. Ebbe a beszédbe illik bele a mai apró szakasz. Hogyan értem, olvasom a szentírást? Mit kezdek azokkal a helyekkel, amelyekben ellentétet, ellentmondást vélek felfedezni? Van, aki könnyed mozdulattal sutba vágja az egészet. Mások csupán túllépnek rajta. Dávid a 109-es zsoltárban írja az idézett részt. Ugyanakkor Dávidhoz kapcsolódnak a messiási ígéretek. Ő az ideális király, mintegy igazodási pont. Jézus messiási voltának a zsidóság szemében alapja a származása, a dávidi vonal. Jézus a megígért messiás, amelyre sok ószövetségi hely utal. Mi felismerjük benne a megváltót, egészen rá akarunk figyelni.
—
A 110-es zsoltár, amelyet Jézus idéz a hallott evangéliumban, a messiásról szól. A zsoltárt a hagyomány Dávidnak tulajdonítja. A nagy király beszél így a Messiásról, aki majd eljön.
Ugyanakkor a zsidó nép messiási várakozása szerint a Messiás Dávid családjából származik.
Kicsoda Jézus – tehetjük fel a kérdést. Egyrészt emberként Dávid családjából származik, másrészt tetteiben és tanításában a hatalmas Isten Fiának bizonyul. A teológia majd megfogalmazza, hogy Jézusban az isteni és az emberi természet a maga teljességében, összekeveredés nélkül, és szétválaszthatatlanul jelen van.
Hitünk misztériumához vezet el bennünket a mai rövid evangéliumi szakasz. Álljunk meg egy pillanatra, csodálkozzunk rá a misztériumra, adjunk hálát Istennek, aki felfedi első élete csodálatos titkát!
—
Jézus – a kereszthalál árnyékában, hiszen a bevonulás után vagyunk – tanít a templomban. Rámutat egy érdekességre, bár magyarázatot nem fűz hozzá.
A szentírásban találkozunk olyan helyekkel, amelyek egymásnak ellentmondani látszanak. A könyvet pusztán irodalmi alkotásnak vélők ezeken fennakadnak, és elvetik a mélyebb megismerést. Mi Isten szavaként olvassuk a Bibliát, igyekszünk az egész fényébe helyezni egy-egy szakaszt. Látjuk, hogy a különböző emberi szerzők másként fogalmaznak, de mögötte felfedezzük az isteni szerzőt, a Szentlelket. Ő segít, hogy jól értsük az olvasottakat, és megtaláljuk bennük azt, ami az üdvösség felé vezet bennünket.
