Kategóriák
Hétköznapi evangéliumok és gondolatok

Évközi 32. hét, péntek

Evangélium:
Jézus így beszélt tanítványaihoz második eljöveteléről: “Mint ahogy Noé korában történt, úgy lesz az Emberfia napjaiban is. Ettek, ittak, házasodtak, férjhez mentek addig a napig, amíg Noé be nem szállt a bárkába. Akkor jött a vízözön, és elpusztította valamennyit. Ugyanígy történt Lót napjaiban is. Ettek és ittak, adtak és vettek, ültettek és építettek. De amelyik napon Lót elhagyta Szodomát, kénköves tűzeső hullott az égből, és elpusztította valamennyit. Ugyanígy lesz azon a napon is, amikor az Emberfia megjelenik. Aki abban az órában a háztetőn tartózkodik, és holmija van lenn a házban, le ne jöjjön érte, hogy elvigye! Aki a mezőn lesz, haza ne jöjjön! Emlékezzetek Lót feleségére! Aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt; aki pedig elveszíti, megmenti azt az (örök) életre. Mondom nektek: azon az éjszakán ketten lesznek egy fekvőhelyen; az egyiket felveszik, a másikat otthagyják. Két asszony együtt őröl; az egyiket felveszik, a másikat otthagyják. Ketten lesznek a mezőn; az egyiket felveszik, a másikat otthagyják.” A tanítványok megkérdezték: “Hol lesz ez, Uram?” Azt felelte: “Ahol a holttest van, odagyűlnek a sasok.”
Lk 17,26-37


Elmélkedés:

Jézus a mai evangéliumban két ősi katasztrófára utal vissza. Mindkettő ismerős volt a Bibliát olvasó, ismerő embernek.  A közös a kettőben, hogy a katasztrófa előtt az emberek belemerültek a hétköznapi tetteikbe. A két eseményt a Szentírás Isten büntetéseként írja le, de amire Jézus itt utal, azok végül is a hétköznapi élt tettei.

Veszélye lehet életünknek, hogy belemerülünk a mindennapok tennivalóiba, eközben elveszítjük a kapcsolatot az éggel. Nyilván fontos a hétköznapokban hűséggel végezni a munkánkat, csak közben Isten ki ne szoruljon belőle. Vagyis ha életünk alapja Krisztus és a vele való kapcsolat, akkor lehet bármilyen nehézség, vihar, szilárdan állhatunk. Ha Isten kapcsolatunk olyan, mint egy szép díszes ruha, akkor ezt a vihar megtépázhatja, lerángathatja rólunk.

Az egyházi év végéhez közeledve az evangélium a végső idők jeleiről szól.  Ma két képet látunk. Az első azokra utal, akik belefeledkeznek a földi életbe, és elveszítik a kapcsolatukat az éggel. Már csak a pillanatnyi megélhetés fontos, hogy most mindenem meg legyen. Elvesztették a reményüket, már nem látják a végső célt. Így a végső pillanat váratlanul éri őket.

A másik kép a konkrét eseményről szól. Persze nem pontos leírással, hanem képekkel. Akkor, amikor elérkezik a végső pillanat, már csak a találkozásra kell figyelni. Hogy mi maradt el, már nem fontos. Hogy ki van mellettem, és vele mi lesz, már elveszti jelentőségét. Csak én és az Emberfia. Mi ketten találkozunk.

Készen vagyok erre a találkozásra?

—-
Az emberek élik hétköznapi életüket. Teszik a dolgukat, általában becsületes munkájukat végzik. Ugyanakkor tapasztaljuk, néha halljuk is, hogy kinek van ideje Istenre. Nincs időm templomba menni, imádkozni. Könnyen belemerülünk a földi élet forgatagába, és nem halljuk meg Isten hívó szavát, nem vesszük észre jeleit. Majd váratlanul ér a nehézség, a betegség, a halál. Mennyire figyelek Istenre? Hogyan próbálom a mellettem élőt Istenre hangolni? Életem példája tükrözi-e Isten iránti elkötelezettségemet?
Hallgatva az evangélium szavát, imádságunkban odaállva Isten elé figyeljük meg, ma mire hív, mire küld az Isten!

—-

A ma embere hajlamos arra, hogy az evangéliumból olyan konkrét eseményeket próbáljon megállapítani, amivel biztosíthatja saját jövőjét. Konkrétan szeretné tudni, mikor és mi fog történni. Lehet, a mai evangéliumból is ilyen jeleket igyekeznek sokan kiolvasni.
Vajon Jézus – és az evangélium szerzője – a borzalmak miatt közli ezeket a dolgokat? Milyen könnyen megragadunk a mellékesnél, a lényegest pedig nem vesszük észre!
Mire figyeljünk tehát? Egyrészt ara, hogy legyünk készen a nagy találkozásra! Tegyünk meg minden tőlünk telhetőt, hogy beléphessünk Isten Országába!
Másrészt ne a földi létünket igyekezzünk mindenáron biztosítani! Lehet, valamit pillanatnyilag veszteségként élünk meg, mégis ez segíthet el az örök élet boldogságára.
Kiben bizakodunk tehát? Erősítsük napról napra Istenbe vetett bizalmunkat!

Szerző: Ákos atya

1962-ben születtem, 1992-ben szenteltek pappá Esztergomban.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük