Evangélium
Húsvét táján az egyik szombaton Jézus vetések között járt tanítványaival együtt. Tanítványai megéheztek, tépdesni kezdték a kalászokat, és eszegették. Ennek láttára a farizeusok megjegyezték: „Nézd, tanítványaid olyant tesznek, amit szombaton tilos cselekedni!” Jézus erre megkérdezte: „Nem olvastátok, hogy mit tett Dávid, amikor társaival együtt megéhezett? Hogyan ment be Isten házába, és hogyan ette meg a kitett kenyereket, amelyeket sem neki, sem a kíséretének nem lett volna szabad megennie, csak a papoknak? Vagy nem olvastátok-e a törvényben, hogy a papok szombatonként a templomban megszegik a szombati nyugalmat, anélkül hogy vétkeznének? Mondom nektek: a templomnál is nagyobb van itt. Ha pedig értenétek, mit jelent a mondás: „Irgalmasságot akarok és nem áldozatot!”, akkor sohasem ítéltétek volna el az ártatlanokat. Mert az Emberfia ura a szombatnak is.”
Mt 12,1-8
Elmélkedés
A törvények betartásánál egyik véglet a betű szerinti megtartás. A farizeusok erre törekedtek. A másik, hogy azt tartom be, ami nekem kényelmes. Az előbbiből egy rideg keménység fakad, a másikból káosz. Persze, hogy hol a határ, azt nehéz megállapítani. Mindenesetre az embert, aki megteszi a törvényt, figyelembe kell venni.
Mit kezdek a vasárnappal? Tudok rá tudatosan készülni?
Mennyire kezelem lazán a törvényeket, szabályokat? Érdemes ezeket végig gondolni!
—–
A különféle előírásokkal kapcsolatban két véglet látható. Az egyik abszolút pontosan, betű szerint betartja a törvényeket, a másik pedig egészen lazán veszi. A zsidó nép gondolkodásában, főleg a farizeusoknál, a mindent pontosan megtartani végleg érvényesül. Ezért bástyázzák körül a szabályokat újabb és újabb részletes előírásokkal. Úgy tűnik, ma a másik végleg felé csúszunk. Válogatunk kedvünkre, ami kényelmes, azt megtartom, nekem ne mondják meg, mit és hogyan kell tennem. Különösen az ünnepnappal vagyunk így. Alig tudunk mit kezdeni a vasárnappal. Sokszor egészen hétköznapi módon bánunk vele. Mi, keresztények, a szentmisére még elmegyünk, de azon túl már el is felejtjük, hogy kihez is tartozunk.
Milyen az én vasárnapom? Hogyan tudom ünneppé tenni? Mennyire tudok mindezzel jellé válni környezetemben? El merem-e mondani másoknak, hogy mi lenne a jó?
—-
Jézus folyamatos megfigyelés alatt áll. A farizeusok mindent lépését, szavát, tettét figyelik. Várják, mibe lehet belekötni. Néhány szem kalász leszakítása nem nevezhető aratásnak.
Mi keresztények is hasonló helyzetben vagyunk. Látják tetteinket, életünket, hallják szavainkat. Vajon milyen példát, milyen képet mutatok a kereszténységről. Az ember hajlamos az általánosításra. Ha rosszat lát, nem azt mondja, hogy x ilyen, hanem azt, hogy a keresztények ilyenek. Éppen ezért kell napról napra kérni a kegyelmet, hallgatni Isten szavát, élni a szentségekkel, hogy az emberek látva jótetteinket dicsőítsék a Mennyei Atyát.
—-
A babiloni fogság idején a választott nép számára a szövetséghez való tartozásnak egyetlen jele maradt meg, a szombat megtartása. Ekkor kezdték el körbeírni, mit jelent megtartani a heti pihenőnapot. Jézus korára a szabályozás egészen részletes lett, szinte gúzsba közötte az embert. Ismerjük Jézus kijelentéseit ezzel kapcsolatban. Ma egy újabb eseményt hallunk, amely a szombattal kapcsolatos. Jézus Dávidra hivatkozik, aki a legnagyobb király, akire sok helyen hivatkoznak. Dávid menekül, és a kitett kenyerekből, amelyeket már elvettek az oltár mellől eszik társaival.
Hogyan vagyok és a szombati nyugalommal, az ünnep, a vasárnap megtartásával? Ma mintha a ló túlsó oldalán landoltunk volna. Milyen sokan vannak, akik nem tudnak mit kezdeni egy ünneppel, egy pihenőnappal. Milyen sokan vannak, vagyunk, akik nem tudatosan tervezzük napjainkat, hanem ahogy esik, úgy puffan alapon.
Irgalmasságot akarok, nem áldozatot! Az irgalmasság a másik ember felemelése, azzal együtt, hogy jelzem neki, hogy nem jó helyen van, nem jó irányba halad.
Péntek van, legyen ma szempontom, hogy előre tekintek a vasárnapra, előkészítek mindent, amit csak lehet, hogy valódi pihenőnap, valódi ünnepnap lehessen!
—
A farizeusok állandóan azt figyelték önmagukban és másokban is, hogy hogyan tartják be – a lehető legtökéletesebben – a törvényt. Van benne valami elismerésre méltó is, de mégis alakjuk a szentírás világában negatívvá válik. A görcsös ragaszkodás azt eredményezte, hogy a betű vált a fontossá, és elveszett mögüle az ember.
Irgalmasságot akarok, és nem áldozatot, halljuk Jézus szavát. Milyen nehéz irgalmasnak lenni! Mert amit én fontosnak, értéknek ismertem meg, azt szeretném másoknak átadni. Közben nem látom meg, hogy a másik miért tart mást fontosnak, értékesnek.
Természetesen nem lehet mindent szubjektívvé tenni. De az egyes cselekedetek mögött mégiscsak fel kell fedeznem az embert. A más, a tőlem különböző embert. Aki alakíthat engem, és akit és is tudok alakítani. Elsősorban példámmal, de gyakran szavaimmal, tetteimmel is.
