Reményik Sándor – Ma gyóntatóm az erdő
Ma gyóntatóm az erdő. Este van,
Sötét lombok közt csillag, reszkető,
Mint mély templomba tévedt gyertyaláng.
Körül az avar: oltárépítő
És szentélytartó oszlopok: a fák.
Az erdőszélről jöttem: bűn honából,
Sütött a vétek izzón, mint a nap,
Jöttem a bánat szelíd ösvényén,
Kezemben reszketett a levett kalap,
E mély homályba, e szent fák tövébe
Teszem le szívemből ma mind a vétket
Tölgykoronákban orgonáz a szél.
És szól az Isten: “Feloldozlak téged.”
Pio atya mennyei születésnapján aligha lehetett volna más verset választani. Kevés olyan szentünk van, akit ma is olyan sokan szeretnek és tisztelnek, mint Pietrelcinai Szent Piot.
Mi a közös benne és Reményik Sándor versében? A gyónás.
Kicsit kezdünk megfeledkezni a bűnbánat szentségéről mostanában. Egyre nehezebben indulnak el az emberek a gyóntatószék felé. Mi minden lehet mögötte? - nem tudom. De abban egészen biztos vagyok, hogy mai versünk egy kicsit közelebb vihet minket a titokhoz.
„Az erdőszélről jöttem: bűn honából,
Sütött a vétek izzón, mint a nap,
Jöttem a bánat szelíd ösvényén,...” Mindannyian úton vagyunk. Szeretnénk a jót cselekedni mindennap, de olyan gyakran nem sikerül. Mi is a bűn honából érkezünk. Az már jó jel, ha észrevesszük, hogy vétkezünk mi is, nem csak a másik, a mellettünk élő. Sokszor nagyobb testi és lelki pofonokat adunk, mint amekkorákat nekünk kell elviselnünk. Annyira kellene, hogy megérezzük bűneink izzó forróságát! Akkor talán könnyebben rá tudnánk lépni a bánat szelíd ösvényére.
Ma, amikor egy nagy gyóntatóra emlékezünk, merjünk szembenézni igazi önmagunkkal! Tegyünk egy, akár aprócska lépést is a gyóntatószék felé! Hiszen a történet vége ma is ugyanaz, mint Reményik Sándor versében:„És szól az Isten: “Feloldozlak téged.”
