Balassi Bálint: Adj már csendességet…
1 Adj már csendességet, lelki békességet, mennybéli Úr!
Bujdosó elmémet ódd bútól szívemet, kit sok kín fúr!
2 Sok ideje immár, hogy lelkem szomjan vár mentségére,
Őrizd, ne hadd, ébreszd, haragod ne gerjeszd vesztségére!
3 Nem kicsiny munkával, fiad halálával váltottál meg,
Kinek érdeméért most is szükségemet teljesíts meg!
4 Irgalmad nagysága, nem vétkem rútsága feljebb való,
Irgalmad végtelen, de bűnöm éktelen s romlást valló.
5 Jóvoltod változást, gazdagságod fogyást ereszthet-e?
Engem, te szolgádat, mint régen sokakat, ébreszthet-e?
6 Nem kell kételkednem, sőt jót reménlenem igéd szerint,
Megadod kedvessen, mit ígérsz kegyessen hitem szerint,
7 Nyisd fel hát karodnak, szentséges markodnak áldott zárját,
Add meg életemnek, nyomorult fejemnek letört szárnyát;
8 Repülvén áldjalak, élvén imádjalak vétek nélkül,
Kit jól gyakorolván, haljak meg nyugodván, bú s kín nélkül!
Közeledik Advent. Szeretnénk megélni csendességét a világi forgatag hangos kihívása ellenére is.
Ez a csendesség nemcsak arra lehet jó, hogy magunkba nézzünk, hanem segíthet minket egy kicsit a visszatekintésben is. Annyi mindent kidobálunk mostanában. Szinte csodabogárnak számítanak azok az emberek, akik régi használati tárgyainkat meg szeretnék és tudják javítani.
Számomra egy kicsit a régi versek is ilyen hagyományos mesteremberek. Tudnak valamit, amit mi már kezdünk elfelejteni. Szóhasználatuk régies, néha megfejtendő, mai fülnek furcsa.
Mégis témájuk, az üzenet, amiért papírra vette hajdanán a költő, ma is elevenen él!
Ilyen gyöngyszem lehet Balassi Bálint verse is. Szépen végigvezeti milyen nagy az Isten, és milyen kicsik vagyunk, mi emberek ebben a világban. Megható, ahogyan Isten irgalmáról és jó voltáról beszél.
Adventben próbáljunk meg jobban odafigyelni a születendő Gyermekre! Keressünk kapcsolatot atyjával, az Istennel, hogy mi is őszintén kérhessük a költővel együtt:
Repülvén áldjalak, élvén imádjalak vétek nélkül,
Kit jól gyakorolván, haljak meg nyugodván, bú s kín nélkül!
(Boronkai Zsuzsanna)
