Kategóriák
A évben Heti hírlevél elmélkedései

Évközi 4. vasárnapja A év

2023
Keresem a boldogságot
Mindannyian vágyunk a boldogságra. De vajon jól és jó helyen keressük-e?
Ma sok minden arról szól, hogy szerezd meg, hogy neked jár. Azt hirdetik, hogy attól leszel boldog, ha megszerzed magadnak a legújabbat, a legjobbat. Csakhogy hamarosan lesz még újabb, még jobb. Sőt el is romolhat, amit megszereztem. Mindezek ideig-óráig tartó, múlékony boldogságot adnak.
Tartós, valódi boldogságot az adhat, amit a másik, a hozzám közelálló emberrel átéltem, neki megtettem, amit megvalósítottam, amiért erőfeszítést vállaltam. Az előbbiek csak rólam szóltak, az utóbbiak viszont javarészt a másikról, a másikért végzett tevékenységről.
Jézus a boldogságokról beszél. Elsőre talán megörülünk, hogy itt a recept. Majd megrémülünk, hogy ezekben hol a boldogság? Ha a mélyére hatolunk rájövünk, hogy mindegyik mélyén az van, hogy a magam erejéből nem megy, szükségem van a másik emberre, végső soron az Istenre. A boldogság abból fakad, hogy mégis, a magam gyengesége ellenére, sikerül megvalósítani. Abból fakad, hogy látom a végső célt, azt a teljes és múlhatatlan boldogságot, amelyet Isten az őt szeretőknek ígér. Már maga az úton levés is boldoggá tud tenni. A célba érés reménye, a vágyakozás az örök éltre megadja a mennyország előízét.

2017
Boldogok, boldogok, boldogok…
Házasságra készülő párt fogadott így az atya: Boldog akarsz lenni? Akkor ne házasodj meg! Boldoggá akarod tenni a párodat? Akkor házasodj meg!
A 8 boldogság evangéliumi szakaszát olvasva gondolkodjunk el azon, mi is a boldogság!
Ma sokan úgy gondolkodnak, a boldogság – és a szeretet is – egy kellemes érzés, valami jó, ami velem történik. Ha ezt keressük, akkor egyre jobban önző világunkba zárulunk, egyre kevésbé érezzük a boldogságot. Mindez tönkre teszi emberi kapcsolatainkat.
A jézusi boldogságok a másik felé fordítanak, végső soron az Istenre irányítják figyelmünket. Az eredeti görög szöveg szenvedő szerkezete Istenre utal. Ő tesz boldoggá minket.
Számos tapasztalat bizonyítja, hogy akkor leszek boldog, ha a másikat boldoggá tudom tenni. Az ad igazi örömet, ha valamiért megharcoltam, azt tudom igazán értékelni, ami erőfeszítésbe került, amiért áldozatot tudtam hozni.
Mutassuk meg bátran környezetünkben a valódi boldogság útját!

2011
Boldogok, boldogok, boldogok…
A boldogság útján akar ma vezetni az evangélium. Sokan sokféle módon keresik a boldogságot. Sajnos – ma mintha egyre többen lennének, akik – rossz helyen, rossz módon akarnak a boldogság forrására találni. Jézus az igazi boldogságot hozta el hozzánk. Erről beszél a mai evangélium. Ugyan első pillantásra, a ma sugallt szemlélet szerint, mintha ellenkező irányba mutatna, de ha megpróbáljuk, akkor észrevesszük, hogy valóban a Jézus által javasolt úton lehetünk boldogok.
Mai szentünk, Bosco szent János is a jézusi módon haladt a boldogság útján. A XIX. század gyermeke, a nagy iparosodás koráé. Pappá szentelése után életét a szegény sorsú, a város (Torinó) utcáin kallódó gyerekek nevelésének szenteli. Megvalósítja álmát, oratóriumot hoz létre, majd munkatársaiból szerzetes közösséget hoz létre. (szaléziak társasága) Sok nehézséggel kellett megküzdenie. Életműve ma is hat. Nekünk is fel kell ismernünk, mire hív Jézus, mik azok a szükségletek, amelyekben rajtam, rajtunk keresztül akar Isten szólni a ma emberéhez.
A héten a boldogságok közül válasszunk ki egyet, fedezzük fel mélységét, fedezzük fel valóban örömöt adó erejét!

2008
Ötvened vasárnap
A II. Vatikáni Zsinat előtt sok vasárnapnak volt különleges elnevezése. Ezekből talán a nagyböjt előtti vasárnapok elnevezése (hetvened – hatvanad – ötvened vasárnap) az, amit jó lenne felemlegetni. Leginkább azért, mert a nagyböjt a hamvazószerdával, a hét közepén kezdődik, és rohanó világunkban könnyen tud meglepetésként érni. A mai vasárnap az utolsó évközi vasárnap a nagyböjt előtt. Keressük hát, hogyan tudom komolyan venni az idei nagyböjtöt!
A mai evangélium a Hegyi beszéd kezdete, a nyolc boldogság. Minden ember boldog akar lenni. De a mai világ abban látja a boldogságot megvalósíthatónak, ha a magam boldogságát a magam erejéből egyedül akarom megszerezni. Pedig az igazi boldogság abban rejlik, ha megosztom értékeimet másokkal. Az igazi boldogságot akkor találom meg, ha másokat igyekszem boldoggá tenni. Az igazi, tartós boldogság egy életformából fakad, abból az életformából, amelyre Jézus hív bennünket.
Ha ilyen szemmel nézzük a boldogságot, akkor mindjárt a nagyböjt lényegéhez is érkezünk. Hiszen bűnbánatunk jeleként vállalt önmegtagadásainkat, lemondásainkat, erőfeszítéseinket a másik emberért és Istenért vállaljuk, tesszük. Az igazi böjt olyan vállalás, ami egy kicsit fáj, ami erőfeszítésbe kerül.
A mai világban azt látjuk, hogy az önzés egyre nagyobb. Hogy egyre többen csak a saját érdeküket nézik. Ha körülnézünk hazánkban, egyre több magába zárkózó, magányossá váló, a kiutat alig találó embert láthatunk. Számukra szeretnénk megmutatni a boldogság útját. Értük, egész nemzetünkért szeretnénk komolyan venni az idei nagyböjtöt. „Imádsággal és böjttel” – hangzott a felhívás nemrégiben. Ehhez kapcsolódva az idei nagyböjtben vegyük komolyan az egyik nagyböjti prefáció szavát: most többet imádkozzanak, és buzgóbban gyakorolják az irgalmasság tetteit. Hiszem, hogy imádságunk, önmegtagadásaink hasznára lesznek közösségünknek és egész magyar hazánknak.

2005
Boldogok … Boldogok … Boldogok …
Mindannyian vágyunk a boldogságra. Mennyi mindenben keressük, és milyen nehezen találjuk meg. És ha meg is találjuk, attól félünk, hogy elveszíthetjük.
A belénk oltott boldogság utáni vágy, amelyet itt a földön teljes mértékben és véglegesen nem érhetünk el, azt jelzi, hogy kell legyen egy olyan hely, állapot, amikor ez a vágyunk beteljesedhet. Isten országában lesz ez a beteljesedés, mégis, már itt a földön megtapasztalhatom a mennyei boldogság előízét.
Mikor vagyok boldog?
• Ha megkaptam valamit
• Ha valami szépet láttam
• Ha sikerült valami
• Ha a másiknak örömét, boldogságát láttam.
Meg tudom-e mutatni másoknak, hogy az igazi boldogság a másik felé fordulás? Ha elfeledkezem magamról a másikért, akkor tapasztalhatom meg a boldogságot.

Szerző: Ákos atya

1962-ben születtem, 1992-ben szenteltek pappá Esztergomban.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük