Kategóriák
Hétköznapi evangéliumok és gondolatok

Nagyböjt 5. hete, péntek

Evangélium:
Egy alkalommal a zsidók köveket ragadtak, hogy megkövezzék Jézust. Erre ő megkérdezte tőlük: “Sok jótettet vittem végbe köztetek Atyám nevében. Melyik jócselekedetért akartok megkövezni engem?” A zsidók ezt válaszolták: “Nem a jócselekedetért, hanem a káromkodás miatt akarunk megkövezni, mert ember létedre Istenné teszed magadat.” Jézus ezt felelte: “A Szentírásban nemde ez áll: Én mondottam: istenek vagytok? Ha már azokat is isteneknek mondja az írás, akikhez Isten igéje szólt – és az írás nem veszítheti érvényét -, hogyan mondhatjátok arról, akit az Atya megszentelt és a világba küldött: Káromkodol! – mert azt mondtam, hogy Isten Fia vagyok? Ha nem cselekszem Atyám tetteit, ne higgyetek nekem! De ha azokat cselekszem, és nekem nem akartok hinni, higgyetek a tetteknek, hogy végre lássátok és elismerjétek: az Atya énbennem van és én az Atyában.” Erre ismét el akarták fogni őt, de kiszabadította magát kezükből. Ezután Jézus újra a Jordánon túlra ment, arra a helyre, ahol János először keresztelt, és ott is maradt. Sokan keresték fel, mert így vélekedtek: “János ugyan egyetlen csodát sem tett, de amit Jézusról mondott, az igaznak bizonyult.” És sokan hittek Jézusban.
Jn 10,31-42


Elmélkedés:

A hétköznapokon olvasott evangéliumi szakaszok az évközi időben a folyamatos olvasás kapcsán Jézus útját mutatják be. Az ünnepi időszakokban – így most a nagyböjtben – inkább pillanatfelvételeket állítanak elénk. Persze megtehetjük, hogy megnézzük, milyen helyzetben, összefüggésben hangzik el az idézett rész.

A nagyböjt vége felé egyre jobban érzékeljük a Jézus körül növekvő feszültséget. Ki ő válójában? Hogyan fér bele mindez a jól megszokott elképzeléseinkbe?

A feszültség gyökere az az újdonság, ahogy Jézus az Atyával beszél, ahogy rá hivatkozik, hogy bemutatja a Vele való kapcsolatát. Isteni tettei és az Atyáról szóló tanítása egységben vannak. Ugyanakkor felülírnak minden addigi elképzelést.

Milyen nehéz nekünk is az isteni újdonságot elfogadni! Milyen nehéz meglátni a jelen helyzetben Isten szándékát! Pedig Ő mindenből valami jót szeretne kihozni.

Húsvét ünneplése, amelyben fel kell fedeznünk a lehetőségeinket, erősítsen meg bennünket hitünkben, reményünkben és szeretetünkben!

—-

Jézus élete, tettei, szavai döntésre sarkallnak mindenkit. Mellette vagy ellene lehet dönteni. Ezt a feszültséget érezzük a napokban olvasott evangéliumi szakaszokban.  Sokan hisznek Jézusban, de vannak, akik nem fogadják el őt, nem látják meg benne Isten Fiát, Isten küldöttét. Valahol értem is az ellenvetéseket. Hogyan ehet az egy Isten mégis három személyben? Éppen Jézus az, aki valamit megmutat Isten benső életének titkából. Hittel, bizalommal állunk e számunkra felfoghatatlan misztérium előtt.

Mai környezetünkben talán éppen a bizalomból van a legkevesebb. Csak az lehet jó, amit én jónak gondolok, a másik, aki másként látja, biztos be akar csapni, biztos rosszat akar.

Az idei húsvét adjon alkalmat arra, hogy kilépjünk ebből az ördögi körből!


Az elmúlt napok evangéliumaiban újra és újra Jézus kilétéről folyik a vita. A mai szakasz kezdete visszautal a tegnapi szakaszra. A zsidók köveket ragadnak, mert Jézus arról szó, hogy mielőtt Ábrahám lett, én vagyok. Ebbe a mondatban felismerhető, ahogy Isten bemutatkozik a csipkebokor jelenetben: Én vagyok, aki van.
Nekünk már – a feltámadás fényében – könnyebb elfogadnunk, hogy Jézus az Isten Fia.
De mi ennek a következménye életünkben? Ez a hitünk egy külső tanítás elfogadása, vagy Jézus befogadása életünkbe? Egy tetszetős mondat, vagy életformáló felismerés?
Közel már a húsvét ünnepe. Együtt szeretnénk járni Jézussal az utolsó vacsora termétől a Golgotán át az üres sír tapasztalatáig. Szeretnénk, ha az ünnep formálni, alakítani tudna. Nyissuk meg hát szívünket, fogadjuk be Jézust, aki értünk és a mi üdvösségünkért vállalta a kereszthalált, feltámadásával pedig megmutatta az örök életet.
—-

Az elmúlt napokban az evangéliumban újra és újra visszacseng, hogy sokan hittek Jézusban. Ugyanakkor tapasztaljuk a növekvő feszültséget, a meg nem értést is. Sokan nem tudják hova tenni Jézust, tanítását, csodáit. Mások talán azért vannak a közelében, mert kíváncsiak a csodákra. Hogy ez a hit mennyire mély, azt a szenvedéstörténetben látjuk, amikor elmenekülnek, amikor Barabást kiáltanak.
Hogyan vagyok Jézus közelében? Mit várok tőle? Mennyire igyekszem életemet tanítása szerint alakítani?
A közelgő húsvét két lehetősége számunkra: maradunk a megszokottban, mintegy elszenvedjük az ünnepet, és semmi változást nem hoz életünkben, vagy igyekszünk mélyen átélni, megtalálni azt, amire idén hív bennünket az értünk szenvedő, magát odaadó, és a feltámadással megörvendeztető Jézus.
Legyen a következő mintegy 10 nap komoly, összeszedett, Istenre figyelő időszak!
—-

Milyen nehéz kilépni a megszokottból. Kilépni abból, ami már automatikusan megy. Mint a földútba belemélyedt keréknyomból kiugrasztani a kocsit. A zsidók Jézussal szembeni reakcióiból ezt látjuk. Bár sok jót tesz, bár isteni tettei vannak, de mindez hogyan egyeztethető össze az egyetlen Isten hitével?
Persze az ilyen automatikusan működő dolgok nem önmagukban rosszak. Sokszor szükség van rájuk. De mégis, lehetséges, hogy valamiben akadályoz, valamitől távol tart.
Mik azok a dolgok életemben, ami szinte automatikusan működik? Hogyan akadályoz ez Isten kapcsolatomban, a másik emberrel való kapcsolatomban?
Nyilván nem kell a fürdővízzel kiönteni a gyermeket is. Meg kell találnom a helyes arányokat, a megfelelő egyensúlyt. Vizsgáljuk meg a dolgokat, a jót tartsuk meg, a rosszat vessük el. Ebben nem vagyunk magunkra hagyva. Segít a Szentlélek megvilágosító kegyelme, és segít az Egyház tanítása.

Szerző: Ákos atya

1962-ben születtem, 1992-ben szenteltek pappá Esztergomban.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük