Szent Ágoston püspöknek Próbához írt leveléből
(Ep. 130, 12, 22 – 13, 24: CSEL 44, 65-68)
Minden imádságot magába foglal az Úr imádsága
Ha valaki például így imádkozik: Dicsőülj meg minden nemzetben, miként bennünk megdicsőültél (vö. Jn 12, 28), és bizonyítsd be, hogy prófétáid szava igaz (Sir 36, 15), mi mást imádkozik, mint ezt: Szenteltessék meg a te neved? (Mt 6, 9 sköv)
Aki így könyörög: Újíts meg minket, Urunk, mindenható Istenünk, ragyogtasd ránk arcodat, és szabadok leszünk (Zsolt 79, 20), mi másért könyörög, mint ezért: Jöjjön el a te országod?
Ha valaki így szólítja meg az Urat: Rendezd lépteimet törvényed szerint, a gonosz ne uralkodjék rajtam (Zsolt 118, 133), mi mást óhajt, mint ezt: Legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is?
Avagy aki így fohászkodik: Ne adj nekem se nyomort, se gazdagságot (Péld 30, 8), mi másért könyörög, mint ezért: Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma?
Amikor pedig ezt imádkozod: Emlékezz meg, Uram, Dávidról és arról, hogy mennyit buzgólkodott (Zsolt 131, 1), vagy: Hogyha rosszat tettem, hogyha gonoszság tapad kezemhez, hogyha rosszal viszonoztam a rosszat (Zsolt 7, 4), mi másért imádkozol, mint: Bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek?
Akinek lelkéből e fohász fakad: Ments meg a gonosztevőktől, a vérengző emberektől szabadíts meg (Zsolt 58, 2), nem egyébért könyörög, mint ezért: Szabadíts meg a gonosztól!
Ha végigveszed az Isten előtt kedves imádságok minden mondatát, azt hiszem, semmi olyat sem találsz bennük, amit az Úr imádsága már magába ne foglalna, és röviden ne tartalmazna. Ebből következik, hogy szabad más-más szavakkal ugyanazt mondanod, de nem szabad mást mondanod, amikor imádkozol.
Eszerint így kell imádkoznunk magunkért is, a mieinkért is, az idegenekért, sőt ellenségeinkért is minden vonakodás nélkül, jóllehet az egyik ember ezért, a másik pedig azért az emberért imádkozik, amint közelebbi vagy távolabbi kapcsolatban van vele. Így fakad vagy szárnyal az érzés az imádkozó ember szívében.
Úgy gondolom, hogy nemcsak azt tudod jól, hogyan imádkozzál, hanem azt is, hogy mit imádkozzál. Nem azért tudod, mert én oktattalak erre, hanem attól tudod, aki oly nagy jósággal mindegyikünket megtanított imádkozni.
Mindannyiunknak örök boldogságunkat kell keresnünk, és ezt Urunktól, Istenünktől kell kérnünk. Hogy mit jelent e boldogságban élni, azt sokan és sokféleképpen taglalják. De miért is forduljunk ily sok emberhez és megannyi elméletükhöz? A Szentírás ezt tömören és isteni igazmondással így tanítja: Boldog a nép, amelynek az Úr az Istene (Zsolt 143, 15). Hogy Isten népéhez tartozzunk, és az ő színelátására és a vele való örök életre eljuthassunk, azért a tanításnak a célja a tiszta szívből, jó lelkiismeretből és őszinte hitből fakadó szeretet (1 Tim 1, 5).
E három közül a jó lelkiismereten a reményt értjük. Így a hit, a remény és a szeretet emeli Istenhez az imádkozó embert, tehát azt, aki hisz, remél és szeret, és aki a Miatyánk alapján fontolja meg, hogy mit kérjen az Úrtól.
