Nagy Szent Leó pápa beszédeiből (Sermo 12 de Passione, 3, 6-7: PL 54. 355-357) Az Egyházban élő Krisztus
Szeretteim! A legkisebb kétség sincs abban, hogy Isten Fia az emberi természetet felvéve olyan szoros kapcsolatba lépett vele, hogy a Krisztus nemcsak abban az egy emberben van, aki az egész teremtés elsőszülöttje, hanem ott van minden szentjében is, mert amint a tagoktól nem választható el a fej, úgy a fejtől sem választhatók el a tagok.
Igaz ugyan: nem erre az életre vonatkozik, hanem az örök életre, hogy Isten lesz minden a mindenben, mégis már most is osztatlan lakója ő a saját templomának, amely az Egyház, ígéretéhez híven: Én veletek vagyok mindennap, a világ végéig (Mt 28, 20).
Mindazt tehát, amit Isten Fia a világ kiengesztelése végett cselekedett és tanított, nemcsak az elmúlt idők történetéből tudjuk, hanem a jelenben végbevitt művek erejéből is megtapasztaljuk.
Mert ő az, aki a Szentlélek erejéből szűzi Anyától született, aki sértetlen szűzi Egyházát ugyanolyan ihletéssel termékenyíti meg, hogy az újjászülő keresztség által megszámlálhatatlan sokaság szülessék, Isten gyermekeinek sokasága, s akikről meg van írva: nem a vérnek vagy a testnek a vágyából, s nem is a férfi akaratából, hanem Istenből születtek (Jn 1, 13).
Mert ő az, akiben áldást nyer Ábrahám egész családja, az örökbe fogadott egész emberiség; a pátriárka pedig a népek atyja lesz, mert az ígéret fiai a hitből, nem pedig a test vágyából születnek.
Igen, ő az, aki az ég alatt élő összes nemzet közül egyet sem mellőzött: valamennyi népből hívja össze szent juhai egyetlen nyáját. Szüntelenül teljesíti tehát ígéretét: Más juhaim is vannak, amelyek nem ebből az akolból valók. Ezeket is ide kell vezetnem. Hallgatni fognak szavamra, és egy nyáj lesz, és egy pásztor (Jn 10, 16).
Jóllehet elsősorban Péternek mondja: Legeltesd juhaimat (Jn 21, 17), mégis az egy Úr irányít minden pásztori gondoskodást. És olyan viruló réten, olyan dús legelőn táplálja azokat, akik a Szikla köré gyűlnek, hogy máris mérhetetlenül sok a kövér legelőn, vagyis a szereteten annyira megerősödött bárány, hogy nem vonakodnak pásztoruk nevéért meghalni, miként a jó Pásztor is kegyes volt juhaiért az életét is feláldozni.
Igen, Krisztus az, akivel együtt halnak meg nemcsak a dicsőséges bátor vértanúk, hanem a keresztségben újjászülető hívő emberek is magában az újjászületés szentségében.
Ezzel a halállal ünnepeljük előírásosan az Úr húsvétját, a tisztaság és igazság kovásztalan kenyerében, hiszen ha elvetjük a régi gonoszság kovászát, az új embert magának az Úrnak a vére részegíti meg, magának az Úrnak a teste táplálja.
Mert éppen azt hozza létre a Krisztus testében és vérében való részesedés, hogy azzá alakuljunk át, akit magunkhoz vettünk, és így lélekben és testben, egész életünkben hordozzuk őt, akivel együtt haltunk meg, együtt temetkeztünk el, és együtt támadtunk fel az új életre.
