Kategóriák
Érdekes gondolatok, elmélkedések

Nagy Szent Gergely pápa: Krisztus a jó pásztor

Nagy Szent Gergely pápának az evangéliumokról mondott szentbeszédeiből (Hom. 14, 3-6: PL 76, 1129-1130)

Krisztus a jó Pásztor

Én vagyok a jó Pásztor. Ismerem juhaimat, azaz szeretem, és enyéim is ismernek engem (Jn 10, 14). Ezzel nyíltan megmondta: akik szeretnek, azok megfogadják szavamat. Hiszen egyáltalán nem ismeri az igazságot az, aki nem szereti.
Eddig arról hallottatok, szeretett testvéreim, hogy melyek a mi hivatásunk veszélyei. Most azonban azt fontoljátok meg az Úr szavai alapján, milyen veszélyekkel jár a ti hivatástok. Kérdezzétek csak meg magatokat: az ő juhai vagytok? Vajon ismeritek őt? Vajon tudtok az igazság fényéről? De hangsúlyozom: nemcsak a hit, hanem a szeretet által is ismeritek? Kérdem: ismeritek-e a hitet, nemcsak egyszerűen úgy, hogy elfogadjátok, hanem úgy is, hogy azt tettekre váltjátok? Mert a fent idézett szavak János evangélista tolmácsolásában így hangzanak: Aki azt állítja, hogy ismeri az Istent, de parancsait nem tartja meg, az hazudik (1 Jn 2, 4).
Ezért így folytatja azonnal az Úr: mint ahogy az Atya ismer engem, és én ismerem az Atyát. Életemet adom juhaimért (Jn 10, 15). Ezzel világosan megmondta: abban nyilvánul meg az, hogy én ismerem az Atyát és engem ismer az Atya, hogy életemet adom a juhaimért, vagyis azt, hogy én mennyire szeretem az Atyát, azzal a szeretettel mutatom meg, amely engem a juhaimért meghalni késztet.
Azután ismét a juhokról szólva így folytatja: Juhaim hallgatnak szavamra. Ismerem őket, és ők követnek engem. Én örök életet adok nekik (Jn 10, 27). Kevéssel előbb ezt mondta róluk: Aki rajtam keresztül megy be, üdvözül, ki-bejár és legelőt talál (Jn 10, 9). Belép az ember a hit által; kilép, amikor a hitből a szemlélődésre jut el, a hitbeli ismeretből a látásra, és így talál táplálékra az örök lakomán.
Juhai tehát megtalálják a legelőt, mert aki Jézust egyszerű szívvel követi, az örökké zöldellő rétek dús füvéhez jut. A jó Pásztor juhainak legelője pedig nem más, mint a mindig viruló paradicsomkert lelki boldogsága. A választottak dús legelője ugyanis Istennek színről színre látott arca, amelynek véget nem érő és teljesen zavartalan szemléletében éltető táplálékkal töltekezik a lelkük.
Szeretett testvéreim, iparkodjunk megtalálni ezt a dús legelőt, hogy abban mi is részesedjünk a menny lakóinak örömére. Már maga az ott vigadozók boldogsága is hívogat minket. Buzduljunk neki, testvérek, éledjen bennünk újjá, tüzesedjék át a hitünk, és gyulladjanak fel vágyaink a mennyeiek szeretetére; aki így szeret, az már az ég felé menetel.
Azokat, akik az égi haza örömét keresik, ne tartóztassa fel semmiféle akadály: hiszen ha egyszer valaki egy kitűzött cél felé tart, akkor e törekvéstől az út nehézségei már nem tántoríthatják el. De csábító kellemességek se térítsenek el bennünket, hiszen igazán oktalan az a vándor, aki egyszerre elfelejti, hogy hová is készült, mihelyt útján egy szép virágos rétet megpillant.

Szerző: Ákos atya

1962-ben születtem, 1992-ben szenteltek pappá Esztergomban.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük