Kategóriák
Versek

Sík Sándor: Himnusz Kalazanci szent Józsefhez

Sík Sándor: Himnusz Kalazanci Szent Józsefhez

Szentje és atyja Kegyes Iskoláknak,
Nagyra törekvő nemes ifjúságnak
Hitre, tudásra, szép életre, jóra
Példaadója!

Zsenge korodtól hallottad a Hangot:
A hivatásét, mely szívedben zsongott
S mentél utána egy életen végig,
Róma szívéig.

Hittel utána Isten hívásának
Mentél szívéig szegény ifjúságnak.
Szent nyomaidban vívja nemes harcát
Ifjú magyarság.

Híven a széphez, az igazhoz, jóhoz
Állhatatosan az Isteni Szóhoz
Menni előre, hogy az Úrhoz érjünk:
Légy a vezérünk.

A héten ünnepeltük Kalazanci szent Józsefet, a piarista rend alapítóját. Őt mutatja be Sík Sándor verse. Két részlete cseng ilyenkor, tanév elején a fülemben. „Hitre, tudásra, szép életre, jóra, példaadója” Nem csak a pedagógusok, mindannyiunk feladata, hogy a körülöttünk lévőknek példaadói legyünk, ki-ki a maga módján, lehetőségei között. A másik az utolsó versszak.
Híven a széphez, az igazhoz, jóhoz
Állhatatosan az Isteni Szóhoz
Menni előre, hogy az Úrhoz érjünk:
Légy a vezérünk.
Az új tanév, munkaév kezdetén mi más állhat előttünk, mint ez a néhány sor. Gondoljam végig, ki a vezérem, ki vezet utamon! Ma, vagy a hét végén, hálát adva a nyár élményeiért tűzzük ki célunkat, vegyxük számba feladatinkat, és fogadjunk fel vezérül valakit a szentek, a példaképeink közül, akik segítenek minket utunkon!

Szerző: Ákos atya

1962-ben születtem, 1992-ben szenteltek pappá Esztergomban.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük