Sík Sándor: Az acélember
(Ének a sürgönypóznáról)
Áll, egyenesen, egymagán
Az acélember a hegy homlokán.
Széttárva karcsú, hosszú karjai,
A kábelek kígyóit tartani.
Nem görnyedez és nem erőlködik:
Áll és feszül és hordja terheit.
De hűvös feje túl a drótokon
Hosszan elnéz a nyúlós utakon.
Lát, embereket és országokat,
Bolond és keserű látásokat:
Az éhes ember néma ráncait,
Dokkok penészes árusáncait,
Országhatárok inga-táncait,
És hall, hazug és gyilkos hangokat:
Borhősöket, barátokat, bankokat,
És népgyűléseket és tankokat.
Az eszme önmagára-lázadását,
A forradalmak bárgyú körfutását,
Az őrülések örök újulását.
A földgömb reng és ég a szemhatár.
Az acélember néz és konstatál.
Áll és szótalan ég felé feszül:
Hordja a kábelt rendületlenül.
S ha olykor egy-egy holdas éjszakán
Ráül terhével a szörnyű magány,
S a látomások emlékeitől
Dereka már-már megroppanni dől:
Ilyenkor elég egy szempillanás:
A szomszéd hegyen másik óriás,
A harmadik ormon a harmadik
Hordozza látomása titkait.
Egy pillanat, egy közös rezzenés:
A három acélember összenéz.
Testvér – mondja az acélpillanat –
Tudom: gyengének lenni nem szabad.
Tudom, a mi törvényünk állani:
Mi vagyunk a Vezeték várai.
Nem tudjuk honnan, nem tudjuk kinek,
De rajtunk megyen át az Üzenet.
Az ismeretlen Igét hordja vállunk.
Bennünket ideállítottak. Állunk.
Egyik kedvencem ez a vers. Képet ad az emberről, aki jelen van a világban, aki sok mindent megtapasztal, jót és rosszat egyaránt. A jó olyan természetes, hogy szinte észre sem vesszük, alig szólunk róla. Kicsiben is, baráti társaságban, családban, közösségben, nagyban is, amikor országunk helyzetéről van szó. Sík Sándor pillanatképe a maga kora problémáit, az akkori emberre nehezedő helyzeteket említi. Ma mi emlegethetnénk különféle gondokat, bajokat. De akkor is, ma is megfontolandó a vers befejezése. A másik ember pillantása, bíztatása megerősít engem, az én biztató pillantásom megerősíti a másik embert. Közös feladatunk az üzenet továbbadása. Ha feladom, akkor valakihez nem jut el az üzenet. Az üzenet, amit tovább kell adnunk, Isten szeretetének üzenete. Ő állított ide minket, mindannyiunkat a maga helyére, hogy üzenete tovább haladjon, sokak számára hallható legyen. Ő az, aki bíztat, erőt ad, hogy álljunk a vártán, adjuk tovább üzenetét! (Fülöp Ákos)