Radnóti Miklós: Gyökér

Radnóti Miklós: Gyökér

A gyökérben erő surran,
esőt iszik,földdel él
és az álma hófehér.

Föld alól a föld fölé tör,
kúszik s ravasz a gyökér
karja akár a kötél.

Gyökér karján féreg alszik
gyökér lábán féreg ül,
a világ megférgesül.

De a gyökér tovább él lent,
nem érdekli a világ,
csak a lombbal teli ág.

Azt csodálja,táplálgatja,
küld néki jó ízeket,
édes,égi ízeket.

Gyökér vagyok magam is most,
férgek között élek én,
ott készül e költemény.

Virág voltam,gyökér lettem,
súlyos,sötét föld felettem,
sorsom elvégeztetett,
fűrész sír fejem felett.

(Lager Heidenau,
Zagubica fölött a hegyekben
1944. augusztus 8.)

(2015) Nyolcadikos tanítványom fedeztette fel velem ezt a verset. Azóta is nagyon hálás vagyok neki érte. A kamaszok a gyökér szó alatt negatív jelzőt értenek, pont ezért akadt meg a fiatal szeme a címen. Nem ezt várta. Ezért volt rá nagyon nagy hatással. Gyakran mi, idősebbek is így vagyunk ezzel. Van egy képünk, elképzelésünk valamiről, majd meglepődünk, ha más tárul elénk.

Radnóti ezzel a versével igencsak megtréfál minket. Csupa játékosság, bűbáj, könnyedség a költemény, holott 1944 augusztusában, a Lager Heidenau foglyaként veti papírra e sorokat a költő. Honnan volt ennyi hit kitartás, erő, akarat benne? Kemény volt, mint a gyémánt, erős, mint a gyökér, aki csak a lombnak, a költészetnek élt.

Szülőként, nevelőként az a feladatunk, hogy szárnyakat és gyökereket adjunk a felnövekvő nemzedéknek. Egy-egy ilyen verset olvasván fölmerül bennem a kérdés: vajon mennyire lett az a gyökér erős, amelyet nekem kellett kialakítanom gyermekeimben, tanítványaimban? De van egy másik irány is: megköszöntem-e szüleimnek, nevelőimnek gyökereimet, amelyek a világban való eligazodásom biztos alapjait adják? Meg van-e a hófehér álmom? Vagy ráragadt sok sár és szenny, s piszkos, mint a gyökér lent?

„Gyökér lábán féreg ül,

a világ megférgesül…”

Mintha semmi sem változott volna 1944 óta.

Ma merjük elhinni, hogy szebbé tudjuk szeretni a körülöttünk lévő világot. Ma mi is legyünk kicsit állhatatosabbak, mint odalent a gyökerek:

„nem érdekli a világ,

csak a lombbal teli ág.”

Mosolyogjunk egész napon át!

(2021) Első hallásra igencsak nehéz lehet összekötni mai szentünkkel, Árpád-házi Szent Erzsébettel ezt a verset. Két okból esett választásom erre a költeményre. Az egyik, hogy valamelyik nagy klasszikusunktól szeretettem volna verset választani kedves szentünknek; a másik, hogy nagyon igaz Szent Erzsébetre is mindaz, amit Radnóti Miklós leírt.

Mindannyian sejtjük, hogy szentnek lenni nem is olyan könnyű. Amit mi ma csodálunk bennük, azt valószínűleg akkor és ott  nagyon nehéz volt  nekik megvalósítani. Éppen ezért érdemes egy kicsit más szemmel nézni életüket!

Szent Erzsébetről mindannyian tudjuk, hogy gyermekként elkerült szüleitől.  Türingiában kicsit olyanná lett, mint a gyökér.

„A gyökérben erő surran,
esőt iszik,földdel él
és az álma hófehér.” A  csodálatos az volt benne, hogy nem adta fel az álmait, még akkor sem, amikor mindenféle gonosz áskálódásoknak volt kitéve.

„Föld alól a föld fölé tör,
kúszik s ravasz a gyökér
karja akár a kötél.”   Tudjuk jól, hogy sokszor különféle apró csalásokat is megejtett azért, hogy elláthassa élelemmel és ruhákkal a rászorulókat.

„Gyökér karján féreg alszik
gyökér lábán féreg ül,
a világ megférgesül.” „ Gonosz és elfajzott emberek” között kellett megmutatnia Isten szeretetét. Komoly erőfeszítéseket kellett tennie ahhoz, hogy anyósa és az udvar többi ellenlábasa el ne tudja téríteni a jó útról.

„De a gyökér tovább él lent,
nem érdekli a világ,
csak a lombbal teli ág.

Azt csodálja,táplálgatja,
küld néki jó ízeket,
édes,égi ízeket.”    Szent Erzsébet elfogadta, hogy közvetlen családjában,  nem szerették, nem értették meg őt. Bizonyára nem volt neki könnyű akkor, amikor férje, Lajos őrgróf nem volt otthon, hogy megvédje jótékonykodó feleségét. De nem adta fel, folytatta a számára egyedül lényegeset: Krisztust felismerni és szolgálni a másik emberben, különösen a szegényekben.

Hányszor zokoghatta el férje halála után:

„Gyökér vagyok magam is most,
férgek között élek én,
…

Virág voltam,gyökér lettem,
súlyos,sötét föld felettem,
sorsom elvégeztetett,
fűrész sír fejem felett.”

Talán kapunk még egy kis időt, a mi jóságos mennyei atyánktól. Kérjük Szent Erzsébet közbenjárását, hogy azt ne rosszra, hanem jóra tudjuk fordítani! Kérjük a szegények pártfogóját, alakítsa át szívünket, hogy mindenkiben felismerjük Krisztust! Ha pedig felismertük segítsen minket abban, hogy szeretni tudjuk, ne csak  ajkunkkal, hanem tetteinkkel is.