Kategóriák
Versek

Boronkai Zsuzsanna: Virágvasárnap

Boronkai Zsuzsanna: Virágvasárnap

Tolongott a tömeg, mentem velük én is
mert valahova tartozni kell.
Hozsannát kiáltottak, ordítoztam én is,
mert valahova tartozni kell.
Aztán este lett…
A kapu előtt pletykáltunk, mondtam a magamét én is,
mert valahova tartozni kell.
De éjjel, bár jól aludtam, felébredtem mégis,
előttem állt a Mester, vállán a kereszttel,
mert valahova tartozni kell.

A liturgia legszebb, mégis legnehezebb időszakát kezdjük el holnapután. Ugyanis a szent háromnap dobbantója a virágvasárnap. A barkaszentelési szertartás, az ünnepélyes bevonulás a templomba és a passió átelmélkedése mind – mind hozzátartozik ahhoz, hogy húsvéti ünneplésünk túláradó legyen.
Persze a templomban, a mise alatt csak hallgatni lesz időnk Jézus szenvedésének történetét. Azért van a 3 csendes nap a nagyhét elején, hogy legyen időnk elmélkedni is. Találhassunk időt és helyet arra, hogy szemléljük Krisztus Urunkat, a különböző helyzetekben.
Dicséretes dolog egy-egy mondatát a passiónak, ami minket nagyon megérintett, megtanulni. Így lesz lehetőségünk mondogatni magunkban, könnyebben tudjuk saját életünkre vonatkoztatni.
Mert valahova tartozni kell. Előbb – utóbb el kell döntenünk, mit kiáltunk: Jézust vagy Barrabást? Sajnos sokszor halálra ítéljük mi is a Mestert önzésünkkel, kényelem szeretetünkkel, ismétlődő bűneinkkel.
Mi lenne, ha végre hozzá tartoznánk? Ha elhinnénk, hogy vár ránk az örök dicsőség, a feltámadás, ha végigfutjuk vele a pályát?

Szerző: Ákos atya

1962-ben születtem, 1992-ben szenteltek pappá Esztergomban.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük