2022
Az atyai ház öröme
Örvendezz, Isten népe! – halljuk a mai szentmise kezdő énekében. Mai korunkban elengedhetetlenül fontos megtalálni örömeinket. A média világa legtöbb esetben csak a bajt, a nehézséget mutatja be. Lassan belefásulunk a rengeteg rossz hírbe. Pedig mennyi öröm vesz körül bennünket!
Nagyböjti utunk – bár böjtről, lemondásról, erőfeszítésről szól – mégis örömteli út. Egyrészt, mert képes vagyok sok mindent megtenni, másrészt mert mindebben Istennel találkozhatok.
A mai vasárnapon gondoljuk át, hogy az Atyai házban milyen örömeim vannak! Felfedezem-e, hogy jó az Atya közelében lenni? Ebben a kapcsolatban megélhetem, hogy vonz, hogy hív, de nem kényszerít semmire.
Ha elhalványult az öröm, akkor rendre valami hiányzik a kapcsolatból. Már nem találom olyan vonzónak, már csak a megszokások visznek. Talán leginkább a személyesség hiányzik. Jézussal való kapcsolatunkban ez a személyesség nehezen fedezhető fel. Mégis, ha időt szánok rá, akkor újra felfedezhetem jelenlétét, újra betölti szívemet az öröm. Ebben segíthet, ha az első szeretetet felidézzük. Hogyan kezdődött, mi volt, ami egykor megragadott?
Az Atya mindig hazavár minket. Akár távolra kerültünk, akár otthon vesztünk el. Újra és újra szívünkre akar beszélni. Mindig, feltétel nélkül elénk siet, visszafogad, ha útnak indulunk.
Ma talán különösen is fenyegethet az a veszély, hogy felszínesen hallgatjuk a példabeszédet. Hiszen ismerjük, szinte kívülről tudjuk. Mégis, ma szánjuk időt arra, hogy nyugodtan, nem kapkodva, átgondolva elolvassuk a két fiú történetét Lukács evangéliumából!
2019
Gyűljetek össze mind, akiknek kedves az Úr ügye!
Vasárnapról vasárnapra összegyűlünk hallgatni Isten szavát, találkozni Krisztussal az Oltáriszentségben. Hív bennünket Istenünk, hogy örömünk legyen. Mindez egybecseng hamvazószerda olvasmányával: „népemet gyűjtsétek egybe, szent közösséggé legyetek!”
Talán furcsa nagyböjt közepe táján az örömről beszélni. Igaz, azzal vágtunk bele a böjti készülődésbe, hogy ne mogorva képpel járjuk utunkat. Ezért örvendező vasárnapra hív bennünket egyházunk. Ennek alapját egyrészt a már megtett út adja, másrészt az ünnep közeledése.
Hol és hogyan találom meg az igazi örömet?
A fiatalabbik fiú, mert otthon nem volt meg az öröme, azt gondolta, függetlenül, kilépve a keretekből, saját útját járva boldogságra találhat. Ha nem a szolgálatból fakad örömünk, akkor csak ideig-óráig tart, addig, amíg meg tudom vásárolni.
Az idősebbik fiú, aki szintén elveszítette az atyai ház örömét, talán már csak vágyakozott rá, – egy gödölyét sem adtál sose – bár nem megy el, de elszakad az igazi boldogságtól.
Az Atya, aki az irgalmas Istent jelképezi, maga az öröm. Ha ezt megérezték volna, másképp alakul az életük.
Én hogyan vagyok jelen az atyai házban? Megsejtem-e a rám váró teljes örömet? Jó nekem itt lennem?
A teljes és végleges örömet a feltámadás hite adja meg. Ezt szeretnénk átélni majd a közelgő ünnepen.
2016
Az irgalmas atya
A tékozló fiú történetében idén szemléljük az apát! Benne az irgalmas Isten képe sejlik fel előttünk.
Hogyan tekinthetett a fiára, amikor az kikérte az örökségét? Elképzelem a szomorú, beletörődött, csalódott arcot. Valamennyien átélhetjük, amikor valaki másképp tesz, mint ahogy reméltem, vártam. Ugyanakkor úgy látom, hogy még ekkor is szeretettel néz fiára, hogy ez a szerető tekintet kísérje el az úton.
Majd látom a reménykedő, várakozó apát, aki hazavárja fiát. A hírek érkeznek, ezt az idősebb fiú vádjaiból felfedezzük. Ő mégis remél, vár, mégis szereti gyermekét.
Majd megláthatjuk az örömtől sugárzó arcot, amikor észreveszi közeledő gyermekét. Eléje fut, apai méltóságát sem őrizve. Megbocsátása feltétel nélküli. A bűnvallomást se engedi végigmondani.
De láthatjuk a reménykedő arcot, amikor az idősebb fiúhoz megy ki, hogy őt is megerősítse szeretetében. Minden bizonnyal megérti fia húzódozását, mégis próbálja őt jobb belátásra bírni.
Az irgalmas Isten így tekint ránk is. Nem erőszakos, nem tart vissza, ha menni készülünk. De mindig hazavár, mindig kész megbocsátani. Igaz, elindulnunk felé nekünk kell. Ez akkor nem nehéz, ha ott él bennünk az atyai ház képe, emléke, ami képes vonzani bennünket. Azonban otthon is elveszthetjük az atya szeretetét. Amikor beleszürkülök hitembe, amikor nem találom az örömöt, amikor csupán parancsteljesítés az életem.
Fedezzük fel az irgalmas Atya képét, lássuk meg szeretetét, élvezzük újra az atyai ház örömét!
2013
Helyem az atyai házban
Talán a legismertebb jézusi példabeszéd a két fiúról szóló történet. Úgy láthatjuk, hogy mindkét fiú elveszett, illetve mindketten elvesztettek valamit. Nem találják meg az atyai ház örömét.
Mit jelent nekem az atyai ház? Hogyan vagyok jelen az Egyházban? Örömömet találom-e hitemben, keresztény életemben? Nagyböjt idejének önvizsgálati kérdései lehetnek ezek.
Két irányban gondolkodhatunk tovább. Saját örömeimet tekinthetem át, és az is fontos, hogy másoknak, főleg a rám bízottaknak hogyan tudom ezt az örömet megmutatni. Ha a parancsokban csak terhet látok, ha csupán megszokás vagy kényszer a keresztény élet gyakorlata, akkor elillant az öröm. Ha viszont én nem találom meg az atyai ház örömét, akkor hogyan tudom másoknak megmutatni?
Milyen sokszor tapasztaljuk, hogy gyermekeink felnőtté válásukkor eltávolodnak az atyai háztól. Pedig hogy igyekeztünk, tanítottuk, eléjük éltük a hit örömét. A fiatalabbik fiú példája mutatja, hogy az ember szíve mélyén megmarad az atyai ház emléke, ami erőt adhat a visszainduláshoz. Ezért is fontos nekem magamnak örömmel élnem keresztény életemet.
Amikor ma időt adunk Istennek, olvassuk el újra az evangéliumot, nézzük meg, melyik fiú áll közelebb hozzánk, és fedezzük fel újra az atyai ház örömét!
2010
Az atyai ház öröme
Mit jelent az öröm?
Megelégedettség, teljesség, teljes testi épség érzése. Az öröm kifejeződése sokszor a lakoma. Jó együtt lenni, megélem a közösség örömét.
Az öröm forrásai: a várakozás beteljesedése, a rátalálás, a megtalálás, a találkozás, és mindennek a reménye.
Örömömet találom a közösségben, egy jó hírben, egy sikerben, a hűségben. Örömet találok a megbocsátásban, a megbékélésben. Az örömben ott van a békesség, a nyugalom, a hazatérés.
Az elveszett fiúk
Mi a történt a két fiúval? Elvesztették az örömet. Már nem élik át az atyai ház örömét. Jelenlétük csupán erőfeszítés, börtönnek érzik mindazt, ami körülveszi őket. Mit tesznek? A fiatalabb máshol akarja megtalálni az örömöt. Elmegy, és elveszít mindent. Az idősebb a vágyaiban keresi az örömöt. Ha egyet mulathatnék a barátaimmal!… A fiatalabb hamarabb kiüresedik, benne felmerül az atyai ház emléke. Az idősebből csak a fiatalabb hazatérése, a méltatlant körülvevő öröm mondatja ki, hogy mire vágyik. A fiatalabb visszatalált az öröm forrásához, az idősebbnél nyitva marad a történet.
Hogyan állok az atyai ház örömével?
Hol az én helyem ebben a történetben? Vagyis: meg van-e még az atyai ház öröme? Vagy talán irigykedve nézem azokat, akik máshol keresik örömeiket?
Milyen örömeim vannak életemben, családomban, közösségemben, közvetlen környezetemben?
Nagyböjt ideje lehet az újra megtalált öröm időszaka. Tegyünk azért néhány lépést, hogy így legyen!
2007
A tékozló
Megtapasztalva kísértéseinket, találkozva Istennel, és hallva a megtérésre, bűnbánatra hívó szót haladunk tovább nagyböjti utunkon.
A kisebbik fiú kilép a szerető atyai ház köréből. Valamit elvesztett, valamit nem talál kielégítőnek. A maga lábára áll, a saját útját járja. Mennyire a mai kor emberét láthatjuk benne! A magam erejére támaszkodom, nekem ne mondja meg senki, hogyan viselkedjek, tudom, mit kell tennem. Eleinte talán észre sem veszi, hogy ez az út lefelé visz, mert nincsenek barátok, akik megtartanák, mert a kötődés szálait elvágta. Akik mellé állnak, csak számításból teszik, csak a vagyonára ácsingóznak, amikor az elfogy, magára hagyják. A lehető legmélyebbre süllyed. A visszavezető út az atyai ház emléke. Amikor ráébred, hogy a maga ereje kevés, visszaindul oda, ahol egykor a szeretet megtartó ereje vette körül.
A nagyobbik fiú is tékozló fiú. Látszólag hűséges, szorgos munkás, de ő is elveszti az atyai ház örömét. Fizikailag jelen van, de lélekben ő is messze jár. Az atya szeretetére számonkéréssel válaszol. Nem érti az atya szeretetét, nem érzi az atyai ház megtartó erejét.
Az atya az igazi tékozló, aki olyat tékozol, amelyet szabad, sőt kell is tékozolni, a szeretetét. Nem fogja vissza induló fiát, de visszavárja. Kimegy lelkére beszélni duzzogó nagyobbik fiának. Benne is fel akarja ébreszteni a vágyat az atyai ház örömére.
Vajon én hol állok? Mennyire érzem meg, élem át az atyai ház, az Egyház óvó-védő-szerető légkörét? Felfedezem-e magamban, ha kezdem elveszteni a szeretet kapcsolatot Istennel? Merek-e visszaindulni, ha észreveszem, hogy eltávolodtam?
Van-e bizalmam a másik felé, aki indulna? Tudok-e olyan szeretet légkört építeni a rám bízottakban., hogy bármikor bárhonnan visszainduljanak? Tudok-e szeretettel az érkező elé sietni?
Felelősséggel tarozom önmagamért és a másik emberért. Felelősségem a megélt szeretetben, a visszaváró szeretetben, a megbocsátásban valósulhat meg.
