2023
Lángra lobbantod a neked szentelt nép hitét
Tizenévvel ezelőtt, egy házas hétvégés program kapcsán mélyültem el igazán az emmauszi történetben. Azóta igyekszem egyre jobban a mélyére látni.
A felszín, hogy Jézus utána megy a két útra kelő tanítványnak, lángra lobbantja szívüket, akik visszatérnek a közösségbe. Még az is a felszínhez tartozik, hogy a szentmise formáját fedezhetjük fel. Hallgatjuk Isten szavát a szentírásból, majd átéljük a kenyértörés eseményét.
Ha a két tanítvány alakját szemléljük, két reményvesztett, csalódott embert látunk. Ugyanakkor beszélgetnek az eseményekről. Majd a hozzájuk csatlakozó idegennek is elmondják, hogy mi fáj, milyen csalódás érte őket. Hogyan reagálok egy-egy csalódásra? Merek róla, a magam fájdalmáról beszélni? Van kinek beszélni róla?
Szemlélhetem Jézust. Melléjük szegődik, beszélteti őket. Majd feltárja az események értelmét. Akkor szól, amikor már a két tanítvány megfogalmazta mindazt, ami szomorúvá teszi őket.
Felfedezhetjük, hogy mindannyiunk élete úton levés, annak minden örömével és nehézségével, bizonytalanságával együtt. Ezen az úton mellénk szegődik Jézus. Feltárja az események értelmét, segít, hogy megőrizzük szívünk lángját.
Nem kell megijednünk a csalódástól, szomorúságtól, kapcsolataink döccenéseitől. Ezek részei életünknek. Viszont tudnunk kell, hogy ezzel együtt fontos számomra a másik, a mellettem élő ember, a családom, a közösség. Jézus pedig újra és újra lángra lobbantja szívünket, hogy mi is elmondhassuk sokaknak: Felismertük Őt a kenyértörésben!
2020
Csatlakozott hozzájuk …
A húsvéti idő első felében a feltámadott megjelenéseit szemlélhetjük. Világos számunkra, hogy a tanítványok csalódottak, elkeseredettek, félelem hatja át szívüket. Ugyanakkor az is érdekes jelenség, hogy nem szélednek szét, együtt vannak, közösen próbálják megérteni azt, ami történt. Mindaz, amit átéltek Jézus mellett, szoros köteléket jelent számukra.
Ki-ki másképpen fogadja az első híreket. Hisznek is meg nem is, ugyanis ilyen még nem történt. Üres a sír, de néhányan találkoznak az élő Jézussal. Elkezd éledni a remény. Míg estefelé mindannyiuknak megjelenik Jézus.
Hogyan látjuk a feltámadottat? Melléjük szegődik, szelíden szól hozzájuk, nevén szólítja őket, nyitogatja szívüket. Ezekből a találkozásokból öröm fakad. Olyan, amelyet már nem lehet elvenni tőlük.
Különleges történet az emmausziak esete. Tanít bennünket, hogyan álljunk a csalódott, fájdalmat hordozó ember mellé. Miként tudjuk megnyitni a másik szívét arra, hogy befogadja az örömhírt, hogy meglássa bennünk a segítőt, a társat.
Mennyire hiánycikk mai kapcsolatainkból ez a segítő, együttérző melléállás! Pedig így lehet megérinteni a másikat, megnyitni a szívét, eloszlatni a keserűség és reménytelenség homályát.
Az idei húsvét talán azért nehezebb, mert ezek az örömteli találkozások hiányoznak. Keressük tehát a lehetőségeket, amikor elmondhatjuk továbbadhatjuk a feltámadás örömhírét!
2017
Emmauszi utamon járok
Elindultam. Tudom, mi történt ezekben a napokban, még ha hinni nem is merem. Hajlandó vagyok beszélni róla, érdekel az ügy, Jézus ügye. Jézus csatlakozni fog hozzám, mert ismeri kérdéseimet, kételyeimet.
Hallgatom az írás szavát. Túllépek az értetlenségemen, szeretném az idegen szavát megérteni, befogadni. Nyitott a szívem Isten szavára, aki képes lángra lobbantani hitemet, bár lehet, csak később tudatosul bennem.
Maradj velünk! Jó hallgatni az idegent, jó hallani Isten szavát, már nem szeretném, ha elhallgatna, ha tovább menne. Megszületett a szívemben az Isten utáni vágy, Keresem a vele való lét lehetőségeit.
Felismerem a kenyértörésben. Jelen van Isten az életemben, jelen vagyok Isten számára. Ez történhet meg minden Szentmisében.
Visszaindulok, hogy a találkozás örömét másoknak is elmondjam.
Az emmauszi utat mindannyiunknak végig kell járnunk. Ezen az úton megnyílik a szívünk a feltámadás hitére. Felfedezzük az Írások értelmét és felismerjük a Feltámadottat a kenyértörésben. Ki-ki az út különböző szakaszán járhat. Ami fontos, hogy nem állhatunk meg, haladnunk kell tovább. Természetesen segíthetjük egymást az előre jutásban. Járjunk hát bátran, lelkesen ezen az úton, hogy a feltámadás örömét átélhessük és elvihessük másoknak is!
2014
Lángra lobbantani a szíveket!
Jézus földi életének a vége gyalázatos halál. Követői számára szomorúságot, csalódást, reményvesztettséget hozott. Természetesen többféle reagálással találkozunk. Van, aki bezárkózik, van, aki a sírhoz megy, hogy kisírja magát, van, aki magányba vonul, van, aki kilép a helyzetből és eltávozik. Mindegyikük valahol mégis nyitottá válik a Feltámadottal való találkozásra.
Az emmauszi tanítványok reményvesztetten bandukolnak, egyetlen vágyuk, hogy minél távolabb kerüljenek a fájó esemény helyszínétől. Ugyanakkor az eseményekről beszélgetnek. Megfogalmazzák, mi fáj igazán, miben reméltek. A hozzájuk csatlakozó idegen kérdése még inkább erre buzdítja őket.
Jézus megmutatja, hogyan közeledjünk a reményvesztett emberhez: meghallgatni, mellé állni, elkísérni, mondani neki valamit. A sorrend fontos, nem felcserélhető.
Van-e emberem, aki meghallgat, aki mellém áll? Tudok-e ilyen embere lenni a mellettem élőnek?
A két tanítvány szíve lángra lobban az idegent hallgatva. Miért lobbant lángra? Mert megnyitották, mert volt, aki meghallgatta bánatukat, és akkor válaszolt, amikor már befogadók voltak. Hányszor fordul elő kapcsolatainkban, hogy hamarabb kezdünk beszélni, mint kellene! Milyen sokszor nem tudjuk meghallgatni a másikat! Sokszor erőfeszítés, önuralom szükséges, hogy ne kezdjem el idő előtt mondani a magamét. Gondoljunk vissza olyan alkalomra, amikor sikerült! Milyen örömet adhatott nekem is, a másiknak is!
A két tanítvány, lángoló szívvel, azonnal visszaindul. Ez a belső tűz nem hagy nyugodni, ezt az élményt meg kell osztani a többiekkel. Ha ég bennem ez a tűz, én is útnak indulok, én is el szeretném mondani másoknak.
Jézus utánunk jön, mellénk szegődik újra és újra. Ha meg tudom nyitni a szívemet, ha ki tudom mondani azt, ami bánt, ha meg tudom hallgatni Jézust, ő ismét lángra lobbantja szívemet, élővé teszi reményemet, megerősíti hitemet. Ezzel az élő reménnyel, lángoló hittel induljunk a következő hétköznapokra!
2011
Az emmauszi úton
A feltámadás hite kihívást jelent a mai társadalomban. Ha megélem tudatosan keresztény életemet, ha a feltámadás öröme átsugárzik rajta, jellé válok a világban, és ezzel kihívást intézek a másik ember felé. Keresztény életemmel arra hívom fel, arra hívom meg a mellettem élő embert, hogy ő is másképp alakítsa életét. A kihívást a cselekedet követi. Önmagam számára is, hiszen nekem is folyamatosan alakulnom, formálódnom, tökéletesednem kell.
A Feltámadott elkísér ezen a úton.
Meghallgat. Vajon ki tudom-e mondani, meg tudom-e fogalmazni azt, ami bennem van. Örömömet könnyű, csalódottságomat, keserűségemet nehéz.
Magyaráz. „hát nem ezeket kellett elszenvednie a Messiásnak?” Figyelek-e a magyarázatára? Ma az Egyház tanításán keresztül magyaráz, tanít. Nyissam meg szívemet szavára!
Felfedi magát a kenyértörésben. Fontos az Ige hallgatása, de teljessé mindezt a kenyértörés, az Eucharisztia teszi. Ezért fontos a vasárnapi Szentmise számunkra.
Milyen sokszor kerülünk mi is reményvesztett állapotba. Jézus segít bennünket, hogy újra a remény útjára juthassunk.
Jézus Krisztus rajtunk keresztül akarja ma kísérni az embereket.
Meglátom-e a reményvesztett embereket? Merek-e, akarok-e segíteni nekik?
Tudok-e meghallgatni másokat? Mintha ma a meghallgatás képessége kiveszőben lenne.
Meglátom-e mire van szüksége a másiknak? Hallgatni – mellé állni – kísérni – mondani neki valamit. (Azt gondolom, a sorrend nem cserélhető fel)
Az emmauszi tanítványok lángoló szívvel tértek vissza Jeruzsálembe, a többiek közé. Adjak ma hálát mindenkiért, akit Jézus a közösségbe (vissza)vezetett, örüljek együtt lángoló szívvel a közösségben a feltámadás eseményének!
2008
Mindennapi emmauszi utunk
Jézus és a tanítványok kapcsolata emlékeztethet minket saját kapcsolatainkra, akár a családban, házasságban, akár baráti köreinkben. Jézus együtt van földi működése során tanítványaival. Nyilván sok örömet élnek át együtt, boldogan hallgatják Jézust, örömmel róják vele a galileai utakat. Azután jön a csalódás. Jézust keresztre feszítik. Minden veszni látszik. De Jézus feltámadása új örömet ad a tanítványoknak. Mást, mint eddig volt, többet, mint reméltek. Jézus nem hagyja, hogy a csalódás teljesen megülje tanítványai szívét, utánuk megy, felemeli őket.
Minden emberi kapcsolatunknak van valami hasonló íve. Van ideje a románcnak, az első örömnek, amikor rácsodálkozom a másik szépségére, jó tulajdonságaira, szeretetére. Majd jobban megismerve észreveszem hibáit, jön a csalódás, nem olyan, mint amilyennek első látásra gondoltam. Mi a megoldás? Ki lehet lépni a kapcsolatból. El lehet menni Jeruzsálemből. Ez szomorúságot, elhagyatottságot eredményez. Vagy lehet keresni a továbblépés lehetőségét, lehet meghallgatni a másikat, megnyitni szívemet felé, jobban megismerni, keresni mit érez, miért így reagált. Ha nyitott szívvel tudok megmaradni a kapcsolatban, akkor Jézus mellénk szegődik, ő lesz az, aki „megmagyarázza az írásokban” aki igazából lángra lobbantja szívemet. Akkor belőlem is felszakadhat a sóhaj: maradj velem, térj be hozzám!
Nézzünk magunkba! Vizsgáljam meg, legfontosabb kapcsolatom milyen szakaszban van? Milyen csalódások, szomorúságok terhelik a kapcsolatomat? Hol kell esetleg segítséget kérnem? Mit lenne jó megosztani a másikkal?
Az emmausziak története arra is hív mindannyiunkat, hogy szeretetünk megerősödését osszuk meg másokkal. Hogy merjünk mások felé fordulni, mert életünk példa lehet a másik ember számára, és a másik ember élete számomra adhat segítséget. Így erősödhet meg közösségünk, így tudjuk egymást segíteni a krisztusi úton.
2005
Lángol a szívünk!
A reménytelenség, a csalódás kiszakít a közösségből. Eltávolít, bezár, falakat épít. Vajon merek-e ilyen helyzetben beszélni arról, ami ért, amiben csalódtam? Van-e emberem, akinek elmondhatom a bennem dúló dolgokat? Aki kívülről látja, aki megvilágíthatja a történések értelmét. Nem csak egymás között beszélgetve, nem csak önmagamat rágva kell hordoznom a keresztemet, vállalnom kell időnként annak kockázatát, hogy beszéljek a bennem zajló dolgokról.
Milyen jó, amikor valaki csatlakozik hozzám, amikor valaki meghallgat, amikor elmondhatom azt, ami bennem dúl. Ha ezek után még nyitott szívvel hallgatom meg a hozzám csatlakozó érvelését, segítő szavait, akkor lángra lobbanhat a szívem. A reménytelenség, a csalódás leginkább akkor győzhető le, ha van, aki lángra lobbantja szívemet, ha van, aki elindít Isten terveinek megértése felé.
Maradj velünk, mert esteledik, és lemenőben már a nap! Kifejezi a két tanítvány, hogy szüksége van erre az emberre. Nem tudják még, kicsoda ő, de azt tudják, érzik, hogy valami megváltozott, hogy elmúlt a fájdalom, hogy új irányt vett életük. Engedem-e lángra lobbanni szívemet? Észreveszem-e, amikor csendesen múlik a fájdalom, leszárad a könny, nem fojt már a csalódás. Ha ki merem nyitni a szívemet, ha ki merem mondani fájdalmamat, csalódásomat, akkor indulhatok el a gyógyulás útján, akkor fog alakulni életem, válnak szebbé, melegebbé kapcsolataim.
Minden vasárnap, minden Szentmise, minden imádság alkalom arra, hogy újra lángra lobbanjon szívünk. Keressük napról napra a találkozást Jézussal, hogy ki ne aludjon a láng, a húsvét lángja, hogy őrizni tudjuk szívünkben az örömet.
Lángoló szívünk pedig útra indít minket is, hogy elmondjuk a körülöttünk lévőknek: feltámadt az Úr, találkoztunk a feltámadottal. Húsvét ünnepe így válik sokak számára érzékelhetővé, így tudunk tanúságot tenni mindenkinek húsvét öröméről.
