2023
Befogadni a másik embert
Elizeus prófétát befogadja a sunemi asszony. Otthont biztosít számára, amikor ott tartózkodik. Befogadni a másik embert, megosztani vele életemet, nem is olyan egyszerű, magától értetődő. (Papként egy-egy plébánia közösségében valamiképpen ezt élem meg.) Különösen a mai korunkban, amikor a bizalmatlanság olyan erősen jelen van hétköznapi életünkben. A befogadás sokféle lehet. Megosztok valamit az életemből, nemcsak a felszínen, hanem kicsit mélyebben is. Próbálok önmagamról beszélni. A bennem lévő érzésekről, gondolataimról. Kinyílok a másik ember előtt. Időt szánok rá. Nyilván a kapcsolat mélységétől függ, mennyire valósulhat ez meg.
Befogadni Jézust az életembe. Talán még nehezebb. Mert, mivel a fizikai érzékszerveimmel nem érzékelem, nehezebb kapcsolatba lépni vele. Nehezebb időt szánni rá, gyakran megelégszem az elmondott imáimmal. Mégis, ha sikerült odaállni elé, csendet teremteni magamban és magam körül, felfedezem jelenlétét. Megtapasztalom, hogy a Vele töltött idő megtérül, mert könnyebben tudom végezni a munkámat.
Amikor befogadom Jézust vagy a másik embert, időt szánok rá, úgy tűnhet, hogy elvesztek valamit, mert mennyi mindent tehetnék helyette. Mégis újra és újra felfedezhetem, hogy sokkal többet kapok, mint amit odaajándékoztam.
2020
Jézusé az első hely életemben
Gyerekkorom egyik film jelenete jut eszembe. (Se címét, se idejét nem tudom, nem is fontos.) Az úttörő csoportban a tanár felelősségre vonja az egyik fiúcskát, aki szerelmes volt egy lányba, hogy jobban szereted őt, mint a többieket a csoportban? A számon kért gyerek megszégyenülten hallgatott. Erre mondta valaki, hogy azt kellett volna mondani, hogy nem jobban, csak másként.
Fájónak tűnik első hallásra a jézusi mondat: „Aki jobban szereti apját vagy anyját…” Életünk tele van sorrenddel. Ki a fontosabb valamilyen szempontból? Kit illet elsőbbség az etikett alapján? Persze mindezekben van egy természetesség, egy társadalmi rend, valamiféle viszonyulás a másik emberhez. Amely persze változhat. De hova illik ebben a sorban Jézus?
Az evangélium arra hív, hogy ő legyen az első. Ha ezt meg tudom lépni, akkor csodálatos módon minden más elrendeződik. Mint amikor a vasreszeléket tartó papír alá mágnest helyezek. Ehhez persze mindennapi személyes kapcsolatra van szükség. Ráadásul nem megy könnyen, nem megy magától. Sok erőfeszítés szükséges hozzá. Figyelmem odaterelése, a külső, zavaró tényezők kizárása. Egyfajta munka kell, ahogy minden emberi kapcsolatunkhoz is.
De mindez megéri. Mert a Jézusra szánt idő megtérül, könnyebbé válnak a feladataim. Lehet, nem megy azonnal, lehet, csak jó idő múlva látom meg az eredményt. Mégis érdemes vállalni a kitartó erőfeszítést, hiszen mindennek jutalma Jézus színről színre látása, azaz a vágyva vágyott Örök élet.
2017
Jézussal a hétköznapokban
„Aki jobban szereti apját, anyját …” Meglepő kijelentés Jézustól. Sokan alig merik elfogadni. Valóban, ha Jézust csak embernek, egy bölcs tanítónak, nagy csodatevőnek tartjuk, akkor elfogadhatatlan ez a kijelentése. De ki nekem Jézus? Péter és Pál apostolok ünnepének nagy kérdése, amely ebben a Máté evangéliumot olvasó évben vasárnap is elő fog kerülni. Ha Jézus az Isten Fia, akkor ez a kijelentés mindjárt helyére kerül. Olyan ez, mint ha mágnes kerül a vasreszelék közelébe. A rendezetlen reszelék szép alakot fog ölteni. Ha Jézus az Isten Fia, akkor az iránta való szeretetünk minden más emberi kapcsolatot helyére tesz.
„Aki nem veszi fel keresztjét, nem méltó hozzám!” Kényelmes életre vágyunk, ám ez nem vezet sehová. Tudjuk, szükség van az erőfeszítésekre, a kereszt hordozására.
Befogadni a másikat nem csak fizikailag lehet. Azt jelenti a befogadás, hogy közöm van hozzá, fontos a számomra.
Minden erőfeszítésünknek, küzdelmünknek meg lesz az eredménye. Megerősödünk hitünkben, reményünkben és szeretetünkben. Már itt a földön megsejtünk valamit a mennyországból. A teljességet pedig Isten ajándékaként kapjuk majd meg.
