Kategóriák
Hétköznapi evangéliumok és gondolatok

Szent Főangyalok

   Evangélium:

   Egy alkalommal: Amikor Jézus látta, hogy Nátánáel közeledik hozzá, így szólt: “Nézzétek, ez egy igaz izraelita! Nincs benne kétszínűség.” Nátánáel megkérdezte: “Honnan ismersz engem?” Jézus így felelt: “Még mielőtt Fülöp hívott volna, láttalak a fügefa alatt.” Nátánáel erre elismerte: “Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy Izrael Királya.” Jézus így szólt: “Azért hiszel, mert azt mondtam: Láttalak a fügefa alatt. Nagyobb dolgokat is fogsz látni ennél.” Majd így folytatta: “Bizony, bizony, mondom nektek: látni fogjátok, hogy megnyílik az ég, és Isten angyalai fel-alá szállnak az Emberfia felett.”

   Jn 1,47-51

   Elmélkedés:

Olvasva az evangélium utolsó mondatát érdekes kapcsolatot láthatunk István diakónus megkövezésével. Ő így kiált fel: látom a megnyílt eget, és az Emberfiát az Isten trónjánál. (V.Ö. ApCsel 7,56) Számunkra, hívő emberek számára időnként megnyílik az ég, és bepillanthatunk Isten csodaszép világába. Máskor pedig megérezzük Isten segítségét, aki angyalát küldi el hozzánk. Persze mindehhez arra van szükség, hogy tudjunk felfelé tekinteni, legyen érzékeny a lelkünk az égi dolgokra. A főangyalok mai ünnepe ezt az érzékenységet erősíti bennünk. Natanael is érzékeny volt az égi dolgokra. Ezt látja meg benne Jézus. Hogy mit tett ő a fügefa alatt, nem tudjuk, de nem is fontos. Ami fontos, hogy Jézus lát minket, azt is, ami belül van, a legapróbb jó szándékot is. Segít, hogy letegyük a jogos vagy túlzó félelmeinket, aggodalmainkat, és bátor szívvel induljunk, ha Ő hív minket!

Szerző: Ákos atya

1962-ben születtem, 1992-ben szenteltek pappá Esztergomban.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük