Nagyböjt 2. hete csütörtök
Lk 16,19-31
Egy alkalommal Jézus ezt a példabeszédet mondta el a farizeusoknak: „Volt egy gazdag ember. Bíborba és patyolatba öltözködött, és mindennap dúsan lakmározott. Volt egy Lázár nevű koldus is, ez ott feküdt a gazdag kapuja előtt, tele fekéllyel. Szívesen jóllakott volna az ételmaradékból, amely a gazdag ember asztaláról lehullott, de abból sem adtak neki. Csak a kutyák jöttek, és nyalogatták a sebeit. Meghalt a koldus, és az angyalok Ábrahám kebelére vitték. A gazdag is meghalt, és eltemették. A pokolban, amikor nagy kínjai közt feltekintett, meglátta messziről Ábrahámot és a keblén Lázárt. Felkiáltott: Atyám, Ábrahám! Könyörülj rajtam! Küldd el Lázárt, hogy ujja hegyét vízbe mártva hűsítse nyelvemet. Iszonyúan gyötrődöm ezekben a lángokban. Fiam – felelte Ábrahám –, emlékezzél rá, hogy milyen jó dolgod volt életedben, Lázárnak meg mennyi jutott a rosszból. Most ő itt vigasztalódik, te pedig odaát gyötrődöl. Azonfelül köztünk és köztetek nagy szakadék tátong, hogy aki innét át akarna menni hozzátok, ne tudjon, se onnét ne tudjon hozzánk átjönni senki. Akkor arra kérlek, atyám – kiáltotta újra –, küldd el őt atyai házunkba, ahol még öt testvérem él. Tegyen bizonyságot előttük, nehogy ők is ide jussanak a gyötrelmek helyére. Ábrahám ezt felelte: Van Mózesük és vannak prófétáik. Azokra hallgassanak. Ám az erősködött: Nem teszik, atyám, Ábrahám! De ha valaki, a halottak közül elmenne hozzájuk, bűnbánatot tartanának. Ő azonban így felelt: Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, akkor még ha a halottak közül támad is fel valaki, annak sem hisznek.”
Elmélkedés:
Lukács művét a szegények evangéliumának is nevezzük. A mai példázatban a szegénynek neve van, a dúsgazdag névtelen marad. Fontos kérdés, hogy mennyire van kapcsolatom a mellettem élőkkel. A nagyböjt meg kell nyisson minket a másik ember felé.
Az evangéliumi példázat az örök élet országáról is szól. Élet lesz, tudatos élet. Tudom, hogy jó vagy rossz helyen vagyok. És ezen változtatni már nem lehet. Ugyanakkor a földi életben minden segítséget megkapunk, hogy Ábrahám kebelére, a színelátásra kerüljünk. Ha élünk a földi lehetőségeinkkel, ha megosztjuk azt, amink van, ha igyekszünk életté váltani a szentírás szavát, akkor megkapjuk majd ajándékba az örök boldogság országában a nekünk készített helyet.
—-
Életünk két síkjáról szól az evangélium. A földi síkon fontos, hogy nem automatikus, hogy a szegény, a nélkülöző a mennybe, a gazdag pedig a pokolra jut. Ami hangsúlyos, hogy kincseimet mennyire osztom meg másokkal! Nem csak az anyagi javakra gondolhatunk. Mennyi szellemi kincsünk van, amiről alig merünk, akarunk beszélni. Leginkább azért, mert nem bízunk magunkban. Vagy mert dicsekvésnek tűnhet. Alamizsnát titokban, szinte észrevétlenül adhatunk, szellemi kincseinket viszont már nehéz észrevétlenül osztani.
A túlvilági szintről is sokat mond az evangélium. A legfontosabb, hogy tudatos élet lesz. Tudom, hogy jó vagy rossz helyen vagyok. Hogy Isten betölt-e teljesen, vagy végleges üresség lesz bennem, amit nem tudok megszüntetni.
Továbbá az is fontos, hogy minderről nem onnan tudunk, hogy valaki visszajött tudósítani. Van Mózesünk, vannak prófétáink, van Jézusunk, Szentírásunk, egyházi közösségünk. Tudunk, tudhatunk róla, hogy van egy túlvilági lét, amelyet itt a földön alapozhatunk meg.
Nagyböjt időszaka erősítse bennünk az örök élet hitét, a feltámadás örömét, és az elhatározást, hogy haladni akarunk ezen az úton!
—–
Barsi Balázs OFM gondolatai:
Mária és Márta testvérének, az evangéliumban szereplő valóságos Lázárnak az esete – sokatmondó a névazonosság! – igazolja Ábrahám példabeszédbeli állítását. Hiszen a János-evangéliumban azt olvassuk, hogy miután Jézus feltámasztotta Lázárt, a főpapok elhatározták, hogy őt is megölik, mivel miatta a zsidók közül sokan hittek Jézusban. Íme, a bizonyság arra, hogy aki nem akar látni, az a legnyilvánvalóbb jelek elől is eltakarja a szemét! A gazdag ember sem csupán azért jutott a kárhozatra, mert jó dolga volt életében, hanem mert észre sem vette a kapuja előtt fekvő koldust. Azaz minden bizonnyal látta – különben honnan ismerte volna? –, csak éppen nem vett róla tudomást.
A szakadék tehát, amelyről Ábrahám beszél, nem a haláluk után keletkezett közöttük, hanem még földi életükben. Kezdetben csupán pár lépés, és a dúsgazdag a mennyországba jutott volna: Lázárhoz kellett volna odamennie, hogy segítsen rajta. Az évek múlásával azonban, ahogy egyre jobban begubózott önzésébe, a szakadék mind mélyebb és szélesebb lett, míg végül haláluk után állandósult, immár áthidalhatatlanul. Lukács evangéliumában különös hangsúly van azon, hogy a gazdagság olyan állapot, mely veszélyezteti az örök üdvösséget, amennyiben a gazdag nem osztja meg javait a rászorulókkal, mert a feleslegnek ő csak kezelője az ínséget szenvedők javára, nem pedig kénye-kedve szerinti ura.
Urunk Jézus, adj nekünk figyelmes fület és készséges szívet, hogy meghalljuk a dúsgazdagról és a szegény Lázárról szóló példabeszédedben a nekünk szóló üzenetet. Ismerjük fel, hogy milyen javakban dúskálunk – legyenek azok anyagi vagy éppenséggel szellemi kincsek –, és legyünk készek megosztani azokat másokkal, akiknek kevesebb vagy éppenséggel semmi sem jutott belőlük. Segíts, hogy a magunk környezetében igyekezzünk áthidalni a szakadékot gazdag és a szegény között a figyelmes szeretet segítőkészségével és nagylelkűségével.
—–
Félix atya OFM gondolatai:
Dúsgazdag és a szegény Lázár
Első olvasatra ez a történet (is) valami igazságtalanságnak tűnik: a gazdag nem követett el semmi rosszat, Lázárnak a jó cselekedeteiről se számol be az evangélium. Miért üdvözül Lázár mégis? És miért kerül a kárhozatba a gazdag?
Úgy tűnik, hogy Istennek valami más logikája van, mint amit megszoktunk a világban. Nagyon határozottan a szegények mellett áll. Ez nagy vigasz a szűkölködőknek, de nézzük egy kicsit a gazdagot!
Miért kerül pokolra a gazdag? Nem követett el semmi. Sőt – nagyon szimpatikusan – még halála után is próbál a családjáról gondoskodni. Ha jobban megvizsgáljuk, akkor azonban észrevesszük, hogy a gazdag részvétlen volt. Nem veszi észre, hogy valaki a kapujában szűkölködik. Ahogy az evangélium mondja, még az ételmaradékból se ad neki. A gazdag tehát ismerte Lázárt, és nem mondhatja az ítéletkor, hogy „Uram-Istenem, mikor láttunk téged nélkülözni…?”
A dúsgazdag és a szegény Lázár története arra hívja fel a figyelmet, hogy nem elég nem tenni semmi rosszat, hanem kifejezetten keresni kell és tenni a jót.
Jézus – jó marketingesként – úgy formálja meg a szereplőket, hogy még jobban aláhúzza mondanivalóját: Lázárnak neve van: személy, akit szeretni és segíteni kell. A gazdagnak nincs neve, elveszítette arcát, személyiségét. Hozzáragadt a vagyonához, és nem figyel másra.
A krisztusi szemlélet arra tanít bennünket, hogy felelősséggel tartozunk egymás iránt is. És nem csak a rokonaink, barátaink és üzletfeleink. Ne a barátaidat és rokonaidat hívd a buliba, hanem a koldusokat, akik nem tudják viszonozni. Sőt, ne csupán annak adjunk, aki kér: nekünk kell megkeresnünk a rászorulókat, hogy segítsünk rajtuk! Napjainkban ez a gondolatmenet különösen aktuális, amikor a nyomor és szenvedés, háború és vallásüldözés elől menekülő emberek problémáit kell megoldani helyben, szülőföldjükön, és nem importálni a problémákat.
Ámen.
