Kategóriák
Hétköznapi evangéliumok és gondolatok

Kisboldogasszony

Evangélium:

   Jézus Krisztus születése így történt: Anyja, Mária, jegyese volt Józsefnek. Mielőtt azonban egybekeltek volna, kitűnt, hogy Mária gyermeket fogant méhében a Szentlélektől. A férje, József igaz ember volt, nem akarta őt megszégyeníteni, ezért úgy határozott, hogy titokban bocsátja el. Míg ezen töprengett, megjelent neki álmában az Úr angyala, és így szólt: ,József, Dávid fia, ne félj attól, hogy feleségül vedd Máriát, mert a benne fogant élet a Szentlélektől van. Fia születik majd, akit Jézusnak nevezel, mert ő váltja meg a népét bűneitől.” Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék, amit az Úr a próféta által mondott: Íme, a Szűz gyermeket fogan és fiút szül, és az Emmánuel nevet adják neki, ami azt jelenti: “Velünk az Isten.”

   Mt 1,18-23

   Elmélkedés:

Az egyház a liturgiájában a szenteket nagyrészt haláluk napján, amely mennyei születésnapjuk, ünnepli. Kivétel ez alól Keresztelő Szent János, akinek születéséről beszél az evangélium, és a Szűzanya. Keleten már Aranyszájú Szent Jánosnál megjelenik az ünnep. nyugaton a VII. század végén terjed el.
Mit jelent számomra Szűz Mária, Jézus Krisztus édesanyja?
Ahogy elkísérte Jézust tanító útjain, ott volt vele a kereszt alatt, úgy kísér, vezet bennünket is életünk útján, hogy Jézushoz érhessünk. Ő mindig Jézusra mutat. Tegyétek meg, amit mond, szól a szolgáknak a kánai menyegzőn, és ezzel együtt nekünk is.
Szűz Mária születése a megváltás hajnala. Isten jelen van életünkben, Ő a történelem Ura. Gyakran csendben, nem látványosan, de cselekszik. A szűzanya születése, élete, mennybevétele a reményünket erősíti.

—–

Szűz Mária születését ünnepeljük a mai napon. A jeruzsálemi hagyomány a Betheszda fürdő mellett tisztelte Mária születésének helyét. Az 5. század elején Szent Anna tiszteletére templomot építettek itt, melynek felszentelési évfordulóján, szeptember 8-án emlékeztek meg Mária születéséről. Az evangélium Jézus születéséről szóló híradást adja ma elénk, Máté megfogalmazásában. Talán furcsa, hogy nem az angyali üdvözlet evangéliumát olvassuk. Ebben a jelenetben József a fő szereplő, aki töpreng, Isten elé tárja ügyét, akitől meg is kapja a választ.

Mária az evangéliumok csendes szereplője. Ritkán szólal meg, de akkor fontosat mond. Mennyire tudok csendes szereplője maradni környezetemnek? Mennyire van súlya szavaimnak? Merek-e tudok-e igent mondani Isten akaratára?

Szerző: Ákos atya

1962-ben születtem, 1992-ben szenteltek pappá Esztergomban.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük