Kategóriák
Hétköznapi evangéliumok és gondolatok

Évközi 3. hét, péntek

Evangélium

Abban az időben Jézus ezt mondta a tömegnek:
„Isten országa olyan, mint amikor az ember magot vet a földbe. Utána akár alszik, akár ébren van, éjjel vagy nappal, a mag kicsírázik és szárba szökken, maga sem tudja hogyan. A föld magától hoz termést: Először szárat, aztán kalászt, majd telt szemet a kalászban. Mikor pedig a termés engedi, az ember mindjárt fogja a sarlót, mert itt az aratás.”
Majd folytatta: „Mihez hasonlítsuk az Isten országát? Milyen példabeszéddel szemléltessük? Olyan, mint a mustármag, amely, amikor elvetik a földbe, kisebb minden más magnál a földön. Mikor azonban elvetik, kikel és minden kerti veteménynél nagyobb lesz. Nagy ágakat hajt, úgyhogy az ég madarai az árnyékában laknak.”
Sok hasonló példabeszédben hirdette nekik az igét, mert így tudták megérteni. Példabeszéd nélkül nem szólt hozzájuk. Mikor azonban egyedül volt tanítványaival, mindent megmagyarázott nekik.
Mk 4,26-34


Elmélkedés:

Sapienti sat – a bölcsnek ennyi elég, mondja a latin közmondás. Milyen sok esetben használunk egy képet, egy utalást egy-egy dologra, amit a másik megért. Gyakran alkalmas belső dolgunkat, érzésünket egy képpel szemléltetni. A régi ember sokkal inkább tudta értékelni, érteni az ilyen képeket.
Jézus példabeszédekben tanít. Ez volt korának módszere, gyakorlata. Olyan képeket használ, amit a hallgatók ismertek, értettek. Ezért fontos, hogy megismerjük a biblia világát, azt a helyzetet, amelyben az akkori ember élt.
Isten Igéje a mag. Viszi szerteszét a szél, az emberi kapcsolataink, a rádió hulláma, az internet világa. Sok helyre juthat belőle. Mennyire igyekszem magam is magvetővé lenni? Engedem-e, hogy a mag lelkembe hulljon? Törekszem-e arra, hogy szárba is szökkenhessen?

Amikor nyaralni indulunk, feltérképezzük a helyet ahova tartunk. Megkérdezünk olyanokat, akik már jártak ott. Próbálunk tájékozódni útikönyvekből, internetes oldalakról.

Életünk Isten országa felé tart. Ha komolyan vágyakozunk oda, próbáljuk elképzelni, milyen is lehet. Jézus példabeszédekben szól erről az országról.

Belénk hullott az Isten magvetése. Ez a mag növekszik bennünk, erősíti a vágyakozásunkat az örök élet országába. Minél jobban megismerjük Jézust, minél inkább erősödik a vele való kapcsolatunk, annál biztosabban járhatjuk az örök élet útját!

—-
Isten Országa köztünk van, bennünk van. Működik, növekszik. Beléd hullott az Isten magvetése. Persze, próbálhatod elnyomni, de mégis, egyszer csak felüti fejét lelkedben a vágy, hogy oda tartozzam. Lehet, a mag kicsiny, lehet, lehetőségem kevés. Mégis, mert Isten munkálkodik bennem, általam, a mag terebélyes fává nőhet. Még az is lehet, magam nem látom az eredményt. Mi a fontos? Legyen nyitott a szívem, próbáljam újra és újra meghallani, mire hív az Isten.

—–

Eredmény centrikus világban élünk. Azonnali eredményt szeretnénk látni. Ebben a gondolkodásban a magvető, a földművelő ember tevékenysége nem vonzó. Hiszen a magvetőnek várnia kell, ráadásul ez a várakozás tehetetlen várakozás. Elvetette a magot, és már alig tehet valamit a szárba szökkenésért. Egy-egy elvetett mag, ha van türelmem kivárni, sokszoros termést hozhat. Apró magot vetettem el, mégis hatalmas fává terebélyesedik.
Kapcsolatainkban is valami hasonló valósul meg. Ha van türelmem kivárni, akkor türelmem, odafigyelésem bőséges termést hozhat. Mennyire vagyok türelmes? Mennyire tudom Istenre bízni a gyümölcs termését, beérését. Kérjük hát bátram Istentől a türelem erényét, merjünk nyugodtan várakozni Istenre, szavának beteljesülésére.

—–

Jézus példabeszédekben tanít. Olyan képeket használ, amelyek ismerőseket a hallgatóknak, a mindennapi életből veszi azokat. Talán már felfedeztük saját életünkben is, hogy vannak dolgok, amelyeket könnyebb egy képpel körülírni, megvilágítani. Olyan ez a dolog, mint…

Vágyakozunk az Isten Országába. Ugyanakkor van bennünk bizonytalanság. Milyen is lesz az?  Jézus képekkel próbál valamit feltárni az örök élet világából. Valami elkezdődik bennünk, körülöttünk, amely növekedni kezd, szinte magától. Így belenövekszünk az Isten Országába. Rajtam is múlik, hogy engedem-e növekedni.

Ez a növekedés ma nem könnyű dolog. Ma azonnali eredményeket szeretnénk. Ugyanakkor mennyi olyan helyzet van, ahol ez nem működik. Ahol ki kell várni, hogy megérjen a termés. Vajon emberi kapcsolataimban mennyire tudok türelmes lenni? Ki tudom-e várni, amíg Isten válaszol, amíg az Ő műve megvalósul?

Szerző: Ákos atya

1962-ben születtem, 1992-ben szenteltek pappá Esztergomban.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük