Evangélium:
Egyszer olyan nagy tömeg gyűlt Jézus köré, hogy csaknem agyontaposták egymást. Így beszélt akkor tanítványaihoz: “Óvakodjatok a farizeusok kovászától, vagyis a képmutatástól! Nincs olyan rejtett dolog, amely napfényre ne kerülne; sem olyan titok, amely ki ne tudódnék. Amit szűk körben bizalmasan mondtatok, nyilvánosan elbeszélik, és amit zárt ajtók mögött fülbe súgtatok, szájról szájra adják. Mint barátaimnak, azt mondom nektek: ne tartsatok azoktól, akik megölik a testet, de többre nincs hatalmuk. Megmondom nektek, kitől féljetek. Féljetek attól, akinek – azonfelül, hogy megöl – arra is hatalma van, hogy kárhozatra vessen. Újból mondom: ettől féljetek! Nemde öt veréb sem ér többet, mint két krajcár? Isten mégsem feledkezik meg egyetlenegyről sem. Sőt, számon tartja fejetek minden hajszálát is. Ne féljetek tehát! Sokkal többet értek ti, mint a verebek.”
Lk 12,1-7
Elmélkedés:
Az elmúlt két napon az evangéliumban Jézus a farizeusokat figyelmezteti kemény szavakkal. Rámutat a külsőséges vallásosságuk hibájára. Amikor magamról jót mutatok, de belül egészen más vagyok. Amikor csak az emberek dicsérete fontos számomra.
Mindannyiunkban van valamennyi egészséges képmutatás. Igyekszünk a jó tulajdonságainkat előtérbe, a kirakatba helyezni, gyengeségeinket pedig elrejteni. csak az a veszély, hogy ma magunk is megfeledkezünk a hátsó szobában rejtőzködő énünkről. Szükségünk van olyan kapcsolatokra, ahol nyugodt szívvel tárhatjuk fel magunkban mindazt, ami gyenge, ami bizonytalan. Ahol teljesen önmagam lehetnek, olyannak fogadnak el, amilyen vagyok. Ennek nyomán tudok ezeket alakítani is.
Mai világunkban fontos tudatosítani, hogy nem kell tökéletesnek lennünk. Isten alkotott, és erőt ad, hogy egyre inkább megvalósítsuk magunkban azt, amit megálmodott rólunk.
—-
Egyre erőteljesebben vesz körül minket a bizalmatlanság légköre. József Attila fogalmazza meg levegőt című versében: „Számon tarthatják, mit telefonoztam s mikor, miért, kinek. Aktákba irják, miről álmodoztam s azt is, ki érti meg. És nem sejthetem, mikor lesz elég ok előkotorni azt a kartotékot, mely jogom sérti meg.” Mennyi kiforgatott, félreértett, félremagyarázott szóval találkozunk. Talán ebből fakadóan rengeteg képmutatással is. Persze, bizonyos szinten fontos a jót megmutatni, a gyengét elrejteni. Mégis kell legyen olyan környezet – család vagy közösség – ahol egészen önmagam lehetek. Keresztény életünk része a vértanúság lehetősége. Ha nem is feltétlenül fizikailag, de a lenézés, a megvetés által elég gyakran. Jézus ugyanakkor megerősít minket a keresztény úton, amely az Ő országába vezet el bennünket.
—
Mindannyian igyekszünk jó képet mutatni magunkról. Ami gyengeségünk, azt pedig elrejtjük. Jól is van ez így, amíg azt nem gondoljuk, hogy tökéletesek vagyunk, és ezt a magunk erejéből értük el. Ha ismerem önmagamat, akkor látom, mi az erősségem, mi a gyengeségem, és tudom, mindezt Istentől kaptam. Ami erősségem, azt a másik javára használom, ami gyengeségem, azon igyekszem javítani. Emberi kapcsolatainkban, legalábbis amelyik szorosabb, mélyebb, nem tudom elrejteni a gyengeségemet sem. De nem is kell, mert gyengeségünkkel együtt tudjuk elfogadni egymást. Vannak-e ilyem kapcsolataim? Aki előtt egészen önmagamat adhatom, aki előtt nem kell álarcot viselnem?
Tudatosítsam magamban, hogy minden ember értékes, mert Isten saját képére alkotta. És mert az Ő képmása vagyunk, arra hív, hogy Országba jussunk. Ezért a célért érdemes minden földi dolgot odaadnunk!
—-
Manapság sokféle módon próbálunk kapcsolatba lenni egymással. Talán leggyakrabban írásban, üzenetek, megosztások formájában. Ugyanakkor egyre erőteljesebben éljük meg, hogy mennyire félreértenek sokszor. Vagy éppen egy bizalmasnak szánt információ kerül nyilvánosságra. Vagy illetéktelen is látja a közlést, és továbbadja másnak. Mindez a bizalmatlanságot erősíti bennünk.
Nem könnyű legyőzni aggodalmainkat. Mégis, Krisztus erejében, érdemes túllépni félelmeinken. Ha sikerül a végső célra, az örök üdvösségre szegezni tekintetünket, akkor ez könnyebben sikerülhet.
—
A minket körülvevő környezet egyre inkább a bizalmatlanságot erősíti. Félünk a másiktól, hogy kihasznál, hogy elveszi szabadságomat. Félünk attól, hogy nem leszünk a magunk urai. Milyen sokszor csak homályos ez a félelem. Viszont ha meg tudom fogalmazni, mitől is félek, már könnyebb tenni ellene.
Mit mutatok meg magamból? Mennyire merem kiadni magamat? Ha erősödik a bizalmam, többet merek megmutatni abból, milyen is vagyok valójában. Persze ez függ a kapcsolat mélységtől is.
Odaadni az életemet. Nem csupán a vértanúságról lehet szó. Odaadott életet élhetek egy házasságban, a papságban vagy szerzetességben. Lehet, életemet – önmegvalósításomat – elvesztem, de sokkal többet nyerek. Teljesebb életet itt a földön, majd pedig az örök életet.
