Evangélium:
Abban az időben Jézus a következő példabeszédet mondta tanítványainak: A mennyek országa olyan, mint az a tíz szűz, akik vették lámpáikat, és kimentek a vőlegény elé. Öten közülük balgák voltak, öten pedig okosak. A balgák fogták a lámpásukat, de olajat nem vittek magukkal; az okosak azonban korsóikban olajat is vittek lámpásaikhoz. Késett a vőlegény, s ők mind elálmosodtak és elaludtak. Az éjszaka közepén egyszerre kiáltás hangzott: “Íme, a vőlegény! Menjetek eléje!” Erre a szüzek mindnyájan fölébredtek, és felszították lámpásaikat. A balgák kérték az okosakat: “Adjatok az olajotokból, mert lámpásaink kialvóban vannak!” Az okosak ezt válaszolták: “Nem lehet, nehogy nekünk is, nektek is kevés legyen. Inkább menjetek el a kereskedőkhöz, és vegyetek magatoknak!” Míg azok vásárolni mentek, megérkezett a vőlegény, és akik készen voltak, bementek vele a menyegzőre; az ajtó pedig bezárult. Később megérkezett a többi szűz is. Így szóltak: “Uram, uram! Nyiss ajtót nekünk!” De ő így válaszolt: “Bizony, mondom nektek, nem ismerlek titeket!” Virrasszatok tehát, mert nem ismeritek sem a napot, sem az órát!
Mt 25,1-13
Elmélkedés:
Mai, a tevékenység eretnekségébe csúszó világunkban a várakozás nem könnyű dolog. Mindig tenni akarunk valamit. Ha kényszerű a várakozásom, akkor feszült, ideges leszek tőle.
Bár a példabeszéd tétlen várakozást tár elénk, lehetnek ilyen alkalmak is, a szentírás világa aktív várakozásra hív meg. Jelen lenni Isten számára, jelen lenni a másik ember számára. Személyes kapcsolatban Jézussal, meglátva a másik ember szükségét, gyűjtögethetem a tartalék olajat. Míg segíteni tudok – sőt kell is – a másik embernek, helyette nem tehetek jót, helyette nem imádkozhatom.
Várakozunk, vágyakozunk az Istennel való végső találkozásra. Készületünk, készen létünk jellé válik a környezetünkben.
—-
Az alap, készen lenni, felkészülni egy találkozásra, eseményre. Azzal a biztonsággal indulni, hogy mindent megtettem. Persze, lehetnek váratlan események, de ezeket, éppen a felkészültséggel, lehet jól kezelni. Mindehhez tudatosság szükséges.
Az olaj, amit gyűjtögetnem kell, az Istennel való kapcsolatom, a másik felé fordulásom, a szolgálatom. Mindaz, ami életem része, amit szorgos munkámmal teszek. Ezeket kinek-kinek magának kell gyűjtögetnie.
Tovább gondolva a történetet, felvetődhet a gondolat: jelen kell lennem a vőlegény érkezésekor. Lehet, pislákol a lámpásom, lehet, nem vagyok teljesen felkészült, de ott vagyok.
Kezdődik az új tanév, munkaév. Keressem tudatosan, mivel tölthetem a korsómat, hogy legyen elegendő olajam!
—–
Az egyik klasszikus példabeszédet hallottuk. Ismerjük a helyzetet, törekszünk rá, hogy gyarapodjon tartalék olajunk. Várakozunk arra, hogy beléphessünk Isten Országába.
Mai életünkben talán ez a várakozás a legnehezebb. Pörgős, rohanós életünkben azonnali eredményt szeretnénk látni. Pedig számos dolog van, aminek eredményét, megérését ki kell várni. Legyen szó egy gyümölcsről, vagy egy kapcsolatról.
Ugyanakkor az is benne van sokakban, hogy ráérünk még. Mintha nem gondolnánk bele, hogy a vőlegény egyszer megérkezik, és az ajtó bezárul. Jelen vagyok-e életemben, közösségemben? Talán csak pislákoló mécsessel, de ott vagyok, amikor megérkezik a vőlegény.
—–
Várakozás és vágyakozás. A kettő között érezzük a különbséget. Ugyanakkor a vágyakozás könnyebbé teszi a várakozást. Nehezen éljük meg a tétlen várakozást. Mindig tenni akarunk valamit. Csak nehogy a sürgésben-forgásban elveszítsük a jobbik részt.
A bizonytalanság is lehet negatív hatású. Belekezdjek-e egy dologba, nem szakít-e félbe. Érdekes kettősséget tapasztalhatunk manapság. Szabadon eldönthessem, mit mikor, hogyan teszek, de mégis legyen valamiféle rend.
Mire irányul a tevékenységem? Gyűjtögetem-e a tartalék olajat? Él-e bennem a vágy, hogy belépjek a menyegzőre, az Isten országába?
Érdemes a jól ismert evangéliumi történeteket megpróbálni új és új szempontok szerint átgondolni. Veszély lehet, hogy az ismertsége miatt átsiklunk felette. Pedig újra és újra mond valamit az Úr a szentíráson keresztül.
—-
Találkozni szeretnék Valakivel, aki maga az élet. Erre készülünk életünk folyamán. Mégis legtöbbször váratlanul érkezik a hívó szó: „Íme a vőlegény, menjetek elébe!” Talán könnyen elbóbiskolunk, ellankadunk. Mégis, ha készen állunk, ha életünk során készültünk erre a pillanatra, bízhatunk a belépésben. Nem kell a városba menni lámpásunkba olajért.
Hogyan állok a tartalék olajjal? A hétköznapok hűsége növeli a mennyiségét, erősíti készenlétünket. Ha élünk Isten kegyelmével, ha napi kapcsolatban vagyunk vele, bizakodva várhatjuk a nagy találkozást.
—-
Készen lenni a belépésre, bármikor is érkezik a vőlegény. A példázat mintha tétlen várakozást sugallna. Ugyanakkor a tartalék olaj megléte mutatja, hogy azt meg kell „vásárolni” azért tenni kell. Vagyis a várakozásunk tevékeny várakozás. Talán az is fontos, hogy ott legyünk az ajtónál, amikor be lehet lépni. Jelen kell lennem Isten ügyében életemmel, tetteimmel. Hogyan készülök a nagy találkozásra? Bizalommal várom, vagy félelemmel vagyok tele? Gyűjtögetem mindazt, amire szükségem lesz? Milyen jó lenne, ha Sík Sándorral mondhatnánk: „Hogy megtarthattam a hitet,
és megfuthattam a kicsik futását,
és futva futhatok az Érkező elé,
s tán nem kell a városba mennem
a lámpásomba olajért,
hála legyen!”
—-
Ha kicsit visszagondolunk a nyárra, egy-egy kirándulásra, a szabadság idejére, emlékezhetünk az előkészületekre. Mennyire ellenőriztük, hogy mindent bepakoltunk-e. Van-e elegendő ennivaló, ruha, és egyéb szükséges felszerelés.
Amikor a vőlegény elé indulunk, amikor a menyegzős lakomára készülünk, amikor végső hazánkba szeretnénk eljutni, mennyire készülünk fel rá? Gyűjtögetjük a szükséges dolgokat? Szaporodik az olajunk? Megteszünk mindent, hogy ne kelljen a városba menni a lámpásba olajért.
—-
Véget és a nyár hamarosan. Készülődünk az iskolára, a munkaévre. A mai evangélium ezt a készülődést tárja elénk. Indulnak a szüzek a vőlegény fogadására. Hogyan készülnek fel rá? Indulunk munkába, iskolába. Felkészültünk? A tanártól elvárjuk, hogy készülten lépjen a diákok elé. A munkában elvárjuk, hogy minden szükséges feltétel rendelkezésre álljon. A másik felé számos elvárásunk van. Vajon magammal szemben is meg vannak az elvárásaim? Felkészülök egy találkozásra, egy feladatra, az imádságomra? Vagy, ahogy esik, úgy puffan, módon veszek részt benne? El tudok indulni időben, vagy kapkodás lesz az indulásból?
Egy példabeszéd, amelynek ismerjük a fő mondanivalóját, ugyanakkor a mindennapi életünkre is vonatkoztatnunk kell!
—
Ki vagyok én ebben a példázatban? Balga szűz, aki napról napra éli életét, nem törődve a következő nappal? Milyen sokan annak, akik a pillanatnak élnek, nem terveznek, nincs bennük tudatosság. Ők a végső cél már nem látják.
Okos szűz, aki a végső célra tekint – belépni a menyegzőre – és tudatosan, előre látva végzi a dolgát a mindennapok hűségében?
Tudjuk ugyanakkor, hogy egy személyben vagyunk balgák és okosak is. Ha Isten szemével próbáljuk nézni életünket, felfedezzük, miben kell változnom.
Lehet olyan helyzet, hogy én vagyok a házigazda, aki adott időben becsukja az ajtót. Vannak helyzetek, amelyekre ki kell mondanunk, hogy nem jó. Lehetnek személyek, akikről azt kell mondanunk, hogy ebben az állapotában nem szeretnék vele közösséget vállalni.
Igen, eljön a pillanat, amikor az ajtó bezárul. Törekedjünk arra, hogy ott legyünk, amikor lehetőség van a belépésre, nehogy kint rekedjünk!
