Szent Ágoston püspöknek Szent János evangéliumáról szóló fejtegetéseiből
(Tract. 35, 8-9: CCL 36, 321-323)
Odaérsz majd a forráshoz, és meglátod magát a világosságot
Összehasonlítva magunkat a hitetlenekkel, mi keresztények már világosság vagyunk. Erre vonatkozóan mondja az Apostol: Valaha sötétség voltatok, most azonban világosság az Úrban. Éljetek úgy, mint a világosság fiai (Ef 5, 8). Máshol pedig azt mondja: Múlóban az éjszaka, a nappal pedig közel. Vessük hát le a sötétség tetteit, és öltsük fel a világosság fegyvereit. Éljünk tisztességesen, mint nappal (Róm 13, 12).
Mivel azonban, azzal a világossággal összehasonlítva, amelybe majd eljutunk, még sötét éjszaka a nappal is, amelyben jelenleg élünk, ezért hallgasd meg Péter apostolt. A Krisztus Urunkhoz hangzó égi szózatot közli az ő isteni méltóságáról: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik.” Ezt az égből jövő szózatot – mondja – mi is hallottuk, amikor ott voltunk vele a szent hegyen (2 Pét 1, 17-18). De mivel mi nem voltunk ott, és ezt a mennyei szózatot akkor nem is hallottuk, ezért mondja nekünk maga Péter apostol: így a prófétai jövendöléseket még jobban hisszük. Jól teszitek, ha figyeltek rájuk, mint sötétben világító lámpásra, amíg a nappal fel nem virrad, és a hajnalcsillag fel nem ragyog a szívetekben (2 Pét 1, 19-20).
Amikor tehát a mi Urunk, Jézus Krisztus majd eljön – amint Szent Pál apostol is mondja –, majd megvilágítja a sötétség titkait, és földeríti a szívek szándékait. Akkor majd mindenki megkapja az elismerést az Istentől (1 Kor 4, 5). Amikor majd eljön az a nap, akkor már nem lesz szükség lámpásra, nem olvassák már nekünk a Prófétát, nem nyitják már fel az Apostol írásait, nem keressük már János tanúságtételét, még magára az Evangéliumra sem lesz már szükségünk. Tehát megszűnik az egész Szentírás is, amely pedig jelen életünk éjszakájában lámpásként világított nekünk, hogy ne maradjunk sötétségben.
Miután már mindez megszűnt, hogy már ne világítson nekünk, mintha még mindig rászorulnánk, és ne világítson Isten ama embereinek sem, akik mindezt az írást kezünkbe adták, tehát miután már azt az igazi és tiszta fényt látjuk – hiszen már az előző segítséget nyújtó lámpások megszűntek –, ugyan mit is fogunk látni? Mi lesz majd az értelem tápláléka? Aki majd lát, azt majd mi örvendezteti? Honnan lesz majd az az öröm, amit szem nem látott, fül nem hallott, és emberi szív föl nem fogott? (Vö. 1 Kor 2, 9) Mit látunk majd?
Kérlek titeket, szeressetek velem együtt, hittel fussatok velem együtt, a mennyei haza után vágyódjunk, a mennyei otthonunk után sóhajtozzunk! Itt csak vándoroknak tekintsük magunkat! Mit látunk majd? Most azt mondja az evangélium: Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige (Jn 1, 1). Akkor majd a forráshoz érsz, ahonnan eddig csak harmat hullt rád, ahonnan eddig a sugár csak ferdén és megtörve jutott a szíved sötétjébe. Ott meglátod magát a tiszta fényt, amelynek látásától és erejétől majd te is megtisztulsz. János maga mondja: Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, de még nem nyilvánvaló, hogy mik leszünk. Azt tudjuk, hogy ha megjelenik, hozzá leszünk hasonlók, mert látni fogjuk, amint van (1 Jn 3, 2). Úgy gondolom, hogy felkeltettem lelketek vágyát a mennyeiek után, persze a romlandó test gátolja a lelket, és a földi sátor ránehezedik a sokat tűnődő elmére (Bölcs 9, 15). Most már én is becsukom az evangéliumos könyvet, ti is eltávoztok innen, és majd mindnyájan hazamentek. Jó volt így közösségben együtt látnunk a világosságot, jó volt annak együtt örülnünk, együtt ujjonganunk. Ha most egymást el is hagyjuk, azt a fényt soha el nem hagyjuk.
