Áprily Lajos: Esőcseppek
Vártunk, tavaszi langyos permeteg.
Várt a cseresznyebimbó-rengeteg.
Vártak növésre szomjazó füvek,
cserjék is, szikkadó gyökerűek.
Vártak a kankalinos oldalak.
S ti drága cseppek, én is vártalak,
hogy tegyetek csodát, ha még lehet:
zsendítsétek meg puszta lelkemet.
Húsvét öröme még ott zeng a liturgiában. Múlt vasárnap óta ismét részt vehetünk szentmisén, szentáldozáshoz járulhatunk. Tudunk örülni ennek?
Amikor be voltunk zárva, nagyon vártuk a szabadulást. Most, hogy ideért tudunk élni vele?
Kicsit olyan ez, mint mai versünkben a langyos eső. Várjuk, amikor szárazság van. Aztán, ha túl sok érkezik belőle, akkor elégedetlenek vagyunk.
De ennek a versnek ma nem is ez a legfontosabb üzenete számunkra. A kérdést fel kell tennie előbb- utóbb mindenkinek önmagának. Felvillanyozott-e Jézus feltámadása? Az igazi örömhírt el szeretném-e vinni az embereknek? Megváltozott-e az életem? Elhiszem-e egyáltalán, hogy Krisztus feltámadott?
Annak idején Jézustól földi életében sokan, sokféle csodát vártak. Arra azonban kevesen gondolnak, hogy Jézus ma is képes csodát tenni. Legnagyobb csodája talán az lehet, ha életet önt puszta lelkünkbe. Ha félős keresztényekből igehirdető bátor tanúságtevőkké alakít minket.
