Sík Sándor: Ne félj!
Ember, ne félj a rossztól!
Arkangyal áll a poszton,
Van, aki hallja hangod:
Szabadíts a gonosztól.
Ne félj a fájdalomtól:
Nem kontár kése koncol,
Próbált sebész az Isten;
Megifjodol, ha boncol.
A bűnt se féld: a pázsit
Gyomot is hajt, ha ázik.
Ravasz művész az Isten:
A rossz is jót csírázik.
Még magadat se féljed:
Isten kezén a mérleg.
Ha még oly semmi volnál:
Majd megnagyít a Lélek.
Ha napba, holdba lőnek,
Örülj a szép erőnek:
Minden javára munkál
Az Istent szeretőnek.
A kék magasba nézz föl,
Ne kérdd, hogy meddig érsz föl.
Egyet pillant az Isten,
És egész lesz a részből.
A halál is csak ennyi:
– Ne félj elébe menni –
Édesapád az Isten,
Röpül eléd, ölelni.
Lassan harminc éve, barátaim temetése kapcsán énekeltük Sík Sándor versét. Belém ívódtak sorai. Kedvenceim közé tartozik. Temetéseken rendre előveszem, hiszen bíztatnak sorai.
Mennyi mindentől félünk mindennapjainkban. Hogy elkések, nem hallgat meg a másik, nem tudok jól elmondani. De félünk egy betegségtől, sikertelenségtől, kudarcoktól. Megriaszt sokszor a bizonytalanság. Mi lesz a következménye, a kimenetele. A rosszat hamarabb észrevesszük, mint a jót. Mindezek a félelmek könnyen bezárnak magunk kicsiny világába, ahonnan se kifelé, a másik ember felé, se felfelé, Isten felé nem látunk már.
Sík Sándor, a papköltő felfelé, Istenre emeli tekintetünket, aki gondviselő, aki ismer minket, aki nem teremt selejtet, aki görbe utakon is tud egyenesen írni. Ha bízunk benne, ha merünk rá hagyatkozni, akkor a legnehezebb helyzetekben is felfedezzük jóságát, akkor meglátjuk, hogyan vezet minden élethelyzetünk Felé és Országa felé.
