Boronkai Zsuzsanna: Mindenszentek
Lehet-e szent, ki nem sír eleget?
Kinek nem fáj e világ hidege?
Lehet-e szent, kinek nem Krisztus a fő?
Kiről lehull a malaszt, ha az önérdeke nő?
Mennénk mi utánad, Krisztusom, oly sokan,
mégis bicsaklik lábunk, s káromkodunk hangosan.
Ha a csend szívünkben egyre nő
Talán meghalljuk hívó hangodat, Rejtőzködő.
Ma, mindenszentek ünnepén az előttünk járókra tekintünk.
Sokan vannak, vagy kevesen, akik üdvözülnek? Ez már Jézus korában is foglalkoztatta az embereket. Mi is, mintha a számok bűvöletében élnénk. Pedig csak egyet kellene megtanulni a végtelenből, az egyest. Mert: egyedül nem tudok bejutni a Mennyek Országába. Viszont egyedül tőlem függ az üdvösségem. Ahhoz, hogy ezt elérjem, egy életem van, ahol a napok egymás után jönnek. Mindig csak egy feladatot kell elvégeznem, arra azonban nagyon kell ügyelnem, hogy azt tökéletesen teljesítsem. Tehát: Az én egyedülvaló életemet úgy kell leélnem, hogy a végén jóságos mennyei Atyánk azt mondhassa: Milyen jó, hogy megérkeztél, már nagyon vártam Rád, Egyetlenem.
