Kategóriák
Mária Rádiós hittanóra

Vagyon – lehetőség vagy akadály

Vagyon – lehetőség vagy akadály?

Évközi 28. vasárnap – 2024

Bevezető gondolatok
A gazdag ifjú Jézushoz siet. Nem akarja elszalasztani a találkozás lehetőségét. Útmutatást keres, hogy mit kell még tennie. Olyan választ kap kérdésére, amely elijeszti a további úttól. A gazdagság nagy veszélye, hogy azt gondolja, maga mindent meg tud oldani. Ugyanakkor látunk olyanokat is, akik jól használják fel vagyonukat. Másokért élnek, mások javára hasznosítják azt, amijük van.
Mi az én gazdagságom? Nem csak anyagi javakra gondolhatunk. Képességeim, tehetségem, képzettségem olyan dolgok lehetnek, amit meg tudok osztani másokkal. Kész vagyok-e időmből adni? Istennek, a másik embernek? Felkínálom-e, hogy segítek másoknak? Tudják-e rólam a közösségben, hogy mihez értek, és fordulhatnak-e hozzám. Jézus mindebben példa számunkra. Ő Istenségéhez nem ragaszkodott, szolgai alakot öltött, kiüresítette önmagát, hasonlóvá lett hozzánk, emberekhez. (v.ö. Fil 2, 5-11)
Megtartottam a parancsokat, lép oda az ifjú Jézushoz. Úgy tűnik, ez szükséges, de nem elégséges feltétele az üdvösségnek. Szét kell osztanom magamat.
Embernek ez lehetetlen, de Istennek nem. Mindez nem elkeserít, hogy akkor minek küzdeni, hanem még jobban Istenhez kapcsol. Mert tudom, a magam ereje roppant kevés, de tudom, ki az, aki segít, aki felemel, aki üdvözíteni akar.

Hittanóra a Mária Rádióban

Mária Rádió 2024.10.11

Bővített gondolatok

A három szinoptikus evangélium azonos része és néhány szempont írásban. A fenti hanganyag ennek alapján készült.

Mk 10, 17-30

17Amikor kiment az útra, odafutott hozzá valaki, térdreesett előtte és megkérdezte: »Jó Mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?« 18Jézus erre azt mondta neki: »Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak egyedül az Isten. 19Ismered a parancsokat: Ne ölj, ne törj házasságot, ne lopj, hamisan ne tanúskodj, ne csalj, tiszteld apádat és anyádat!« (Kiv 20,12-16; MTörv 5,16-20}<fs) 20Az illető azt felelte neki: »Mester! Ezeket mind megtartottam ifjúságom óta.« 21Akkor Jézus rátekintett, megkedvelte őt, és azt mondta neki: »Egynek vagy még híjával: menj, add el, amid van, s add a szegényeknek, akkor kincsed lesz a mennyben. Azután jöjj, kövess engem!« 22Erre a szóra az elkomorult és szomorúan távozott, mert nagy vagyona volt.

23Jézus pedig körültekintett és azt mondta tanítványainak: »Milyen nehezen jutnak Isten országába azok, akiknek vagyonuk van!« 24A tanítványok csodálkoztak szavain. Jézus pedig újra megszólalt, és ezt mondta nekik: »Gyermekeim! Bizony, nagyon nehéz az Isten országába bejutni! 25Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bemenni az Isten országába.« 26Azok erre még jobban csodálkoztak, és egymást kérdezgették: »Akkor hát ki üdvözülhet?« 27Jézus azonban rájuk tekintett és így szólt: »Embereknek lehetetlen ez, de Istennek nem; mert Istennek minden lehetséges«.(Ter 18,14; Jób 42,2) 28Ekkor megszólalt Péter: »Íme, mi elhagytunk mindent és követtünk téged!« 29Jézus azt felelte: »Bizony, mondom nektek: mindenki, aki elhagyta házát vagy testvéreit, nővéreit vagy apját, anyját, a gyermekeit, vagy földjeit értem és az evangéliumért, 30százannyit kap már most, ebben a világban: házakat, testvéreket, nővéreket, anyákat, gyermekeket és földeket, bár üldözések között; az eljövendő világban pedig az örök életet.

Mt 19, 16-30

16Ekkor íme, valaki odament hozzá és azt mondta: »Mester! Mi jót tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?« 17Ő azt válaszolta neki: »Miért kérdezel engem a jóról? Csak egyvalaki a jó. Ha pedig be akarsz menni az életre, tartsd meg a parancsokat.«

18Az megkérdezte: »Melyeket?« Jézus ezt felelte: »Ne ölj, ne törj házasságot, ne lopj, ne tanúskodj hamisan, 19tiszteld apádat és anyádat, és szeresd felebarátodat, mint önmagadat«. (Kiv 20,12-16; MTörv 5,16-20; Lev 19,18) 20Az ifjú erre azt mondta neki: »Mindezeket megtartottam, mi hiányzik még nekem?« 21Erre Jézus így szólt hozzá: »Ha tökéletes akarsz lenni, menj, add el, amid van, add oda a szegényeknek, és kincsed lesz a mennyekben. Azután jöjj, kövess engem.« 22E szó hallatára az ifjú szomorúan elment, mert nagy vagyona volt.

23Ekkor Jézus így szólt tanítványaihoz: »Bizony, mondom nektek: a gazdag ember nehezen tud bemenni a mennyek országába. 24S újra mondom nektek: Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bemenni az Isten országába.« 25Ennek hallatára a tanítványok nagyon elcsodálkoztak és megkérdezték: »Akkor hát ki üdvözülhet?« 26Jézus rájuk tekintett és így szólt: »Embereknek lehetetlen ez, de Istennek minden lehetséges«.
(Ter 18,14; Jób 42,2) 27Ekkor megszólalt Péter és azt mondta neki: »Íme, mi elhagytunk mindent, és követtünk téged. Mi lesz hát velünk?« 28Jézus azt felelte nekik: »Bizony, mondom nektek: ti, akik követtetek engem, az újjászületés idején, amikor az Emberfia helyet foglal dicsősége trónján, ti is tizenkét trónon fogtok ülni, és ítélni fogjátok Izrael tizenkét törzsét. 29És mindenki, aki elhagyta házát, fivéreit vagy nővéreit, apját vagy anyját, gyermekeit vagy földjét az én nevemért, százannyit kap majd és örök életet fog örökölni.

30Sokan lesznek elsőkből utolsók, és utolsókból elsők.

Lk 18, 18-30

18Egy előkelő ember megkérdezte tőle: »Jó Mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?« 19Jézus ezt mondta neki: »Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak egyedül az Isten. 20Ismered a parancsokat: Ne törj házasságot, ne ölj, ne lopj, hamisan ne tanúskodj, tiszteld apádat és anyádat«. (Kiv 20,12; MTörv 5,2-16) 21Az így felelt: »Ezeket ifjú korom óta mind megtartottam.« 22Ennek hallatára Jézus így szólt hozzá: »Egy valami hiányzik még neked: add el mindenedet, amid van, oszd szét a szegényeknek, és kincsed lesz a mennyben; azután jöjj, és kövess engem!« 23Ennek hallatára az nagyon elszomorodott, mert igen gazdag volt. 24Amikor Jézus látta, hogy elszomorodott, így szólt: »Milyen nehezen jutnak Isten országába azok, akik gazdagok! 25Mert könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint a gazdagnak bejutni Isten országába.« 26Akik hallották, megkérdezték: »Hát akkor ki üdvözülhet?« 27Ezt felelte nekik: »Ami az embereknek lehetetlen, az Istennek lehetséges«.(Ter 18,14; Jób 42,2) 28Ekkor Péter megszólalt: »Íme, mi mindenünket elhagytuk, és követtünk téged.« 29Ő azt mondta nekik: »Bizony, mondom nektek: Senki sem hagyja el házát vagy feleségét, vagy testvéreit vagy szüleit, vagy gyermekeit az Isten országáért 30anélkül, hogy ne kapna ezen a világon sokkal többet, az eljövendő világban pedig az örök életet.«

1.Mit tegyek, hogy elnyerjem az üdvösséget?

Mindannyiunkban ott él a vágy az örök életre. Ez vezet, erősít bennünket. Az evangéliumi történet szereplője, vagyonában bízva, szeretne mindent megtenni. Igyekszik is, a parancsokat ismeri, életében is követi. Azt gondolja, ő maga egyedül elég. A saját erejéből mindent meg tud tenni. Igazából nem Jézusra, hanem útmutatásra van szüksége. Vajon én mit vártok Jézustól? Él-e ég bennem az örök élet vágya? Találkozom-e imáimban, szentmiséimben Jézussal?

2. Tartsd meg a parancsokat!

Keresztény életünk alapját jelentik azok a szabályok, az az életmód, ami szerint élünk. Ez az alap. Ugyanakkor ez önmagában kevésnek tűnik. Jellé, világossággá kell válnunk környezetünkben. A parancsok útjelzők. De ezen az úton haladnunk kell.

3. Add el, amid van!

Mennyi mindenhez ragaszkodunk mindannyian! Nem feltétlenül anyagi dolgokhoz. Érdemes megnézni, hogyan reagálok, ha valamilyen eszközöm elromlik, vagy csak pillanatnyilag nem működik.

Megosztani magamat, erre hív Jézus. Időmet, képességeimet, ismereteimet, képzettségemet. Amihez értek, azt felkínálom másoknak. Ez nem feltétlenül ingyenességet jelent. Azt viszont jelentheti, hogy a közösségben, a plébánián tudják, hogy ehhez értek, ebben szakember vagyok.

4. Milyen nehéz a gazdagnak bejutni Isten Országába!

Jézus figyelmeztet a gazdagság veszélyére. Azt gondolhatja a gazdag, hogy a vagyonával mindent el tud intézni. Nincs szüksége másra, a másik emberre, az Istenre. Nagy kérdés tehát, mit kezdek a vagyonommal, mire használom? Ide kapcsolható a talentumos példabeszéd. A visszatérő úr a befektetett munkát kéri számon, értékeli, nem a megszerzett összeget. Számos jó példát láthatunk, ahol a gazdag ember vagyonából sokakat segít.

5. Embernek ez lehetetlen, de Istennek nem mert Neki minden lehetséges

Ha magasan van a léc, van, akit megrettent, másokat még több edzésre serkent. Isten Országa felé mutat a vágyunk. Egyre jobban megtapasztaljuk kicsinységünket, gyengeségünket. De ha Istenben bízunk, ha a tőlünk telhetőt megtesszük, ha nem lankadunk el a jóért való közdelemben, akkor megtapasztaljuk Isten segítségét.

Szerző: Ákos atya

1962-ben születtem, 1992-ben szenteltek pappá Esztergomban.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük