2024
A kenyérszaporítás
A kenyérszaporítás csodája az apostoli hagyományban nagyon erősen megmaradt. A négy evangéliumban hatszor szerepel, sőt egyik helyen, a csónakban utazó apostoloknak Jézus még vissza is utal a két csodára.
A kenyér, a táplálék fontossága erősödik meg a csodában. Ahogy az imában is kérjük a mindennapi kenyerünket.
A szinoptikusoknál a tanítványok osztják ki a megáldott kenyeret. Jánosnál Jézus a cselekvő. E mögött két dolgot láthatunk. Egyrészt a jánosi változatot követi a kafarnaumi beszéd az élet kenyeréről. Másrészt Jánosnál az utolsó vacsorán nem szerepelnek az átváltoztatás szavai. Jézus adja a kenyeret, ahogy az utolsó vacsora rítusa is megkívánja. Mintegy önmagát adja eledelül, ahogy erről hamarosan beszélni is fog.
Az elbeszélésben Jézus tetteiben fontosak a gesztusok. Letelepedés, hálaadás, kiosztás. Ahogy a liturgiában is látjuk a gesztusok fontosságát.
Jánosnál egy fiú ajánlja fel az öt kenyeret és két halat. Ott van mögötte a kételkedés, mi ez ennyinek. Milyen sokszor érezzük, hogy amink van, az aligha lesz elegendő, bármennyire is igyekszem szétosztani.
Ugyanakkor megjelenik a bőség is, amely a kegyelem túláradását jelképezi. (ez a bőség már az első csodánál, Kánában is megjelenik)
A szinoptikusoknál Jézus a tanítványoknak adja a megáldott kenyeret, amely a kezük között szaporodik meg. Van-e bátorságom elindulni, osztani értékeimet. Rá merem-e bízni Jézusra mindezt? Ma túlságosan is be akarunk biztosítani mindent. Nem vágok bele egy hivatásba, egy munkába, egy házasságba, mert nem látom pontosan, hogyan fog alakulni.
2021
Van öt kenyerünk, két halunk, de mi ez ennyinek
A kenyérszaporítás történetéről szól egyik elmélkedésben két fiút küld az édesanyja, hogy hallgassa meg a mester tanítását. Az egyik magára figyel, még az ételt sem meri elővenni. Se a tanítást, se a csodát nem hallja meg. A másik fiú ennivalóját odaadja az apostoloknak, amelyből Jézus megvendégeli a jelenlevőket. Otthon beszámol a tanításról, és édesanyjának elmondja, hogy amit ő csomagolt, azzal Jézus jóllakatta az embereket.
Felfedezhetjük az elbeszélésben, hogy a másik felé fordulás, az önzetlenség, a bátorság csodákra képes.
Milyen sokszor megkísért bennünket a gondolat: én kevés vagyok ehhez. Egyedül nem tudom megvalósítani a fontosnak gondolt nagy dolgot. El sem kezdem, még csak nem is próbálkozom vele. Persze mindezt számos korábbi csalódás erősítheti. Mégis, éppen Jézus szavából erőt merítve, át kell lépnem önmagam árnyékát, hogy megtegyem az első lépést.
János evangéliumában a kenyérszaporítás történetét követi a kafarnaumi beszéd, amelyben Jézus az élet kenyerének mondja önmagát. Ezt olvassuk majd a következő vasárnapokon. Ő táplálni, erősíteni akar bennünket. Önmagát adja értünk, nekünk.
Keressük bátran, hogy mi az a kincs, amit én tudok adni a másiknak, a környezetemnek! Nézzük meg, mi segít abban, hogy merjem megtenni az első lépést! Fedezzük fel életünkben, hogy mindezt Jézus elé téve részesei lehetünk Megváltónk művének, tehetünk azért, hogy mások is meglássák életükben Isten működését!
2018
Ti adjatok nekik enni!
Eucharisztikus kongresszusra készülünk. János evangéliumában a kenyérszaporítás csodája a kafarnaumi beszédet készíti elő. Jézus az élet kenyerének mondja magát. A következő vasárnapokon majd olvassuk ezt a beszédet.
Ti adjatok nekik enni! – hangzik a Jézusi felszólítás. Ma minket hív meg Jézus. Látjuk az elcsigázott embereket. Lelki táplálékra, belső erőforrásra vágyakoznak. A természet sóvárogva várja Isten fiainak megnyilvánulását.
Persze adni csak abból tudok, amim van. Ezért feladatunk magunknak is, hogy folyamatosan táplálkozzunk, a kegyelem forrásához járuljunk. Lehet, kevésnek érezzük, amink van. A kísértő is azt súgja, hogy mi ez ennyinek. Mégis, ha bátran Jézus elé teszem, megtapasztalom a csodát.
Kongresszusi készületünk második éve a közösséget állítja elénk. Ebbe kapcsolhat bennünket Pál apostol felszólítása: viseljétek el egymást szeretettel! Egy közösségbe tartozunk, bár különböző emberek vagyunk. Ha közös a célunk, ha figyelünk egymásra, ha betesszük a közösbe azt a keveset, amink van, akkor könnyebben haladhatunk előre a krisztusi úton.
Minden szentmise összekapcsol bennünket. Együtt részesülünk a kegyelemben, hogy egymást támogatva járjuk a hétköznapok tanúságtevő útját. Ki-ki a maga kincsét beadva erősítheti a közösséget, segítheti a másikat, kaphat segítséget a másiktól.
2015
Ti adjatok nekik enni!
Jézus látta az elcsigázott embereket, olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok. Tanítja és táplálja a hozzá siető tömeget. Hallgatóit megragadja a tanítás, ezért sem figyelnek arra, hogy van-e mit enniük.
A kenyérszaporítás csodája az Eucharisztiára utal. Jézus saját testével táplál minket. A kenyeret és a bort testévé és vérévé teszi, amelyben benne van emberi munkánk is.
Táplálni a körülöttünk lévőket. Erre küld ma minket Jézus. Milyen eszközeink vannak erre? Ki-ki felfedezheti saját képességeit, lehetőségeit. Ugyanakkor kísértés lehet, ami megfogalmazódik a csoda elbeszélésénél: van valamink, de mi az ennyinek? Érezzük, tapasztaljuk, hogy saját erőnk kevés az ínség csillapításához. A kísértő azt sugallja, hogy ne is próbálkozzunk, úgyse sikerül, egyedül nem megyek semmire, kár is elkezdeni. A másik, amit a kísértő sugall, a sült galamb effektus. vagyis meglesz anélkül, hogy tennem kellene valamit.
Az evangélium abban erősít meg, hogy ha azt a keveset odatesszük Jézus elé, ő táplál és erősít majd sokakat. Ha csak a magam erejében bízom, valóban kevés leszek ahhoz, hogy sokakat segítsek. Jézussal együtt már menni fog.
2012
Ti adjatok nekik enni!
Kétféle szélsőséges gondolkodásmódot tapasztalhatunk. Az egyik azt vallja, hogy mindent meg tudok oldani, nincs szükségem segítségre. Ez elbizakodottsághoz vezethet. A másik, hogy semmire nem vagyok képes. Ez kishitűségre vezet. A helyes gondolkodásmód azt jelenti, hogy tudom, mire vagyok képes, és mire nem.
A kenyérszaporítás csodájában felmerül az a kicsinyhitűség – mi ez ennyinek – de a megoldás is látható. Az a kicsiny, ami van, az öt kenyér és két hal, Jézus erejéből elegendő lesz. Ha tudom, hogy kevés, amim van, tehetségem, erőm, képességem, lehetőségem, de ezt a kicsit Jézus elé viszem, akkor elegendővé válik.
A jánosi elbeszélésben Jézus osztja ki a kenyeret. A másik három evangélista elbeszélésében Jézus odaadja a megáldott kenyeret a tanítványoknak, ők osztják ki, és a kezük között szaporodik a kenyér. Jánosnál az apostolok tanúi a csodának, a szinoptikusoknál részesei is, hiszen az ő bizalmukra is épített Jézus. A jánosi – kicsit passzív – tanítványi magatartás a csodavárás felé terelheti az erőfeszítéstől, bizalomtól menekülő embert. A többi elbeszélésben szereplő tevékeny részvétel arra ösztönöz, hogy merjük elkezdeni, merjük kicsinységünket Jézus elé tenni, rábízni az eredményt, a sikert, esetleg akár a csodát is.
Az új evangélizáció is valami hasonlót vár tőlünk. Kezdjük el azt, amire képesek vagyunk. Egy beszélgetés, egy apró figyelemfelhívás, egy kérdés, hogy régen láttalak a templomban, elindíthatja a másikat, az Egyház felé mozdíthat.
Jézus az, aki megszaporítja a kenyeret, a bizalmat, a jó szót, a szeretetet. Tulajdonképpen miért nem kezded el?
