Évközi 1. hét, péntek

Evangélium:
Néhány nap múlva Jézus visszatért Kafarnaumba. Mihelyt elterjedt a híre, hogy otthon van, annyian jöttek össze, hogy még az ajtó előtti téren sem fértek el; ő pedig hirdette nekik az igét. Közben odahoztak hozzá egy bénát. Négyen vitték. Mivel a tömegtől nem fértek a közelébe, kibontották fölötte a tetőt, ahol volt, és a nyíláson át leengedték a hordágyat, amelyen a béna feküdt. Jézus pedig, látva hitüket, így szólt a bénához: “Fiam, bocsánatot nyertek bűneid.” Ült ott néhány írástudó is. Ezek így gondolkodtak szívükben: “Hogy beszélhet ez így? Káromkodik! Ki más bocsáthatja meg a bűnt, mint egyedül az Isten?” Jézus azonnal észrevette, hogy magukban ilyeneket gondolnak, így szólt tehát hozzájuk: “Miért gondoljátok ezt szívetekben? Mi könnyebb: Azt mondani a bénának: Bűneid bocsánatot nyertek, vagy azt mondani: Kelj föl, fogd ágyadat és járj? Tudjátok meg tehát, hogy az Emberfiának van hatalma a földön a bűnök megbocsátására!” Ezzel odafordult a bénához: “Mondom neked: Kelj föl, fogd az ágyadat, és menj haza!” Az felkelt, fölvette ágyát, és mindannyiuk szeme láttára eltávozott. Mindenki elcsodálkozott. Dicsőítették Istent, és azt mondták: “Nem láttunk még ilyet sohasem!”
Mk 2,1-12


Elmélkedés:

Jézus visszatér Kafarnaumba. Már nem elsősorban gyógyítóként, hanem tanítóként. Sokan hallgatják. Ekkor érkeznek a beteget hordozók.
Apró mozzanatok a hordágyat vivők leleményessége, a nép elcsodálkozása. Hol a helyem a történetben?
Talán ma figyeljünk jobban a farizeusok értetlenkedésére. Felvetésük jogos. Csak Isten bocsáthatja meg a bűnöket. Mégis nem megnyílnak a beszélő felé, hanem elzárkóznak. Még a csoda sem lágyítja meg szívüket.
Megérint-e engem a Jézusi tanítás? Hiszem-e, hogy Ő megbocsátja bűneimet, közvetítőjének segítségével? Azért fontos számunkra a bűnbánat, mert hisszük, hogy van megbocsátás. Éljünk bátran és gyakran a bűnbocsánat szentségével!

—-
Ki vagyok én ebben a történetben?
Talán a beteg. Mi az én – lelki – bénaságom? Ami megakadályoz abban, hogy Jézus útján járjak? Vannak-e hordozóim, akik elvisznek Jézushoz?
Talán a beteghordozó? Tudok-e a mellettem élő bajáról? Merem-e elvinni őt – imádságomban legalább – Jézushoz?
Talán a szemlélődő farizeusok, akik azt keresik, mibe lehet belekötni? Akik nem a lényegest keresik, csupán saját igazukat próbálják újra és újra alátámasztani?
Találkoztam-e már a csodával, gyógyulással? Magam, vagy mások életében? Hiszem-e, hogy Jézus megbocsátja a bűnöket? Hiszem-e, hogy a bűnbocsánat szolgálatát megbízottjain keresztül kegyelem forrásként felkínálja nekünk?
Keressünk ma néhány csendes percet, hogy ezekre a kérdésekre választ találjunk!
——-

Milyen jó ennek a bénának, hogy vannak emberei, akik odaviszik Jézushoz. Talán fülünkbe cseng a Betezda tavánál 38 éve fekvő béna sóhaja: nincs emberem. A beteghordozók leleményessége is figyelmet érdemel. Kinek vagyok a beteghordozója? Fontos tudatosítanom magamban, ahogy erre többször is utal az evangélium, hogy a másik embert oda kell vinnem Jézushoz. Imádságommal, melléállásommal, biztatásommal. Persze nem könnyű, sok akadály lehet, de leleményességem átsegít a nehézségeken. Persze ehhez bátorságra is szükség van.
Ha Jézus szavára a béna meggyógyul, akkor szavára a bűntől sebzett lélek is meggyógyul. Talán ma sokan nem hiszik igazán Isten bűnbocsátó erejét, ezért húzódozunk a szentgyónástól. Kérjünk ma Istentől leleményességet, bátorságot, hitünk megerősödését!
—-

A mai evangéliumban a beteghordozók hite és leleményessége áll előttünk. De az is fontos, hogy a beteg hite, hozzájárulása nélkül nem vihették volna őt Jézushoz. Én is lehetek ilyen beteghordozó, amikor másikat igyekszek Jézushoz vinni. Ha sikerült, mint az evangéliumi betegszállítók, a háttérbe vonulok, már Jézus és közte történnek a dolgok. Hogyan élem át, hogyan kezelem az óhatatlanul jelentkező akadályokat? Kellő leleményességgel oda juttathatom Jézus elé azt, akit szeretnék elé vinni. Hitemmel, szeretetemmel, Jézus kegyelmi erejével minden akadályt le tudok győzni.

—–

Jézus tanít, sokan hallgatják. Vajon ki milyen lelkülettel, odafigyeléssel? Jelen vannak a farizeusok, akik talán leginkább azt figyelik, mibe lehet belekötni. Ma is vannak, akiknek a kritikai érzékük igen magas. Ennek veszélye, hogy a lényeget nem hallja meg az illető.

A béna önmaga erejéből képtelen Jézushoz menni.  Milyen jó, hogy vannak segítők. Akik ráadásul leleményesek, nem ijednek meg a nehézségektől. Ugyanakkor, amikor megtették feladatukat, eltűnnek a színről. Meglátom-e a segítségre szorulót? El tudom-e vinni Jézushoz?

Hol a helyem ebben a történetben? A hallgató, vagy éppen kritizáló tömegben? A beteghordozók között? Talán én vagyok a béna?

—

Márk evangéliumának kezdetén úgy tűnik, Jézus, amikor Kafarnaumban telepedett le, Péter házában talált otthonra. Talán felmerülhet a kérdés bennünk: a pap, akit közösségünkbe küldött a Szentlélek, hol, hogyan talál otthonra. Mitől válik számára otthonná a plébánia, vannak-e családok, akiknél otthonra találhat? Fontos számunkra a személye? Jézus maga otthonos nálam?
Ma is vannak, akik a maguk erejéből nem tudnak Jézushoz menni. Vagy bár mennének, számos akadály tornyosul előttük. Lennék-e szívesen segítő?
Vannak-e ma olyan események, amelyek csodálkozást váltanak ki belőlem? Kell egyfajta nyitottság ahhoz, hogy rá tudjak csodálkozni egy-egy dologra, egy-egy másik emberre.
Jézus újra és újra erőt ad, hogy naponta tanuljak valami újat az evangéliumból.