Szent Ciprián püspök és vértanúnak „Az Úr imádsága” című értekezéséből
(Nn. 18. 22: CSEL 3, 280-281. 283-284)
Az éltető kenyér után a bűnök bocsánatát is kérjük
Tovább mondjuk kéréseinket, és így folytatjuk imádságunkat: Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma (Mt 6, 11). Vehetjük ezt a kérést mind lelki, mind pedig szó szerinti értelemben, mert ez Isten jóvoltából – mind a két jelentése szerint – üdvösségünkre szolgál. Tudjuk, hogy a lelki életünk kenyere Krisztus; és ez a kenyér már nem mindenkié, csak a mienk. És amint azt mondjuk, hogy: Mi Atyánk, mert ő csak azoknak Atyja, akik tanulnak tőle, és hisznek benne, ugyanúgy mondjuk: a mi kenyerünket is, mert Krisztus csak azok számára kenyér, akik azt az ő testeként veszik magukhoz.
Azt kérjük, hogy ezt a kenyeret mindennap adja meg nekünk, nehogy minket – akik Krisztusban vagyunk, és az ő Eukarisztiáját mint az üdvösség eledelét mindennap magunkhoz vesszük – valamilyen súlyosabb bűn elkövetése távol tartson, és a mennyei kenyér élvezetétől a közösségből kizárva eltiltson, hiszen akkor Krisztus testétől szakadnánk el. Ő maga hirdette ugyanis: Én vagyok a mennyből alászállott élő kenyér. Aki eszik az én kenyeremből, örökké él. A kenyér, amelyet adok, a testem a világ életéért (vö. Jn 6, 51).
Amikor tehát azt mondja az Úr, hogy örökké él az, aki eszik az ő kenyeréből, akkor ez nyilvánvalóan azokra áll, akik testének tagjai, és az Eukarisztiát a közösséghez való tartozás jogán veszik magukhoz; ezért viszont óvatosnak is kell lennünk: kérnünk kell imádságunkban, nehogy kizárva a közösségből Krisztus testétől is elszakadjunk, és így hosszú időre az üdvösséget is elveszítsük. Erre figyelmeztet Urunk fenyegető szava: Ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok a vérét, nem lesz élet bennetek (Jn 6, 53). Kérjük tehát, hogy mindennapi kenyerünket, azaz Krisztust adja meg nekünk, hogy akik Krisztusban maradunk és élünk, el ne szakadjunk az ő szentté tevő kegyelmétől és testétől.
Ezek után bűneinket is előhozzuk imádságunkban, és ezt kérjük: Bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek (Mt 6, 12). Miután kértük az éltető kenyeret, bűneink bocsánatáért is esdeklünk.
Mennyire szükséges, hogy bűneink bocsánatáért imádkozzunk: hiszen Urunk gondviselésszerűen és üdvösségünk érdekében figyelmeztet arra bennünket, hogy bűnösök vagyunk, és hogy, amikor vétkeink bocsánatát kérjük, lelkiismeretünk visszatekintsen a múltra! Amikor az Úr parancsára mindennap imádkozunk vétkeink bocsánatáért, akkor ezzel egyben üdvös figyelmeztetést is kapunk arra, hogy mindennap vétkezünk. Mindez azért van, nehogy bárki is abban tetszelegjen, hogy ő ártatlan, és így elbizakodva nehogy még nagyobb legyen a pusztulása.
Éppen erre figyelmeztet levelében János is: Ha azt állítjuk, hogy nincs bűnünk, saját magunkat vezetjük félre, és nincs meg bennünk az igazság. Ha megvalljuk bűneinket, akkor, mivel jó és igazságos, megbocsátja bűneinket (1 Jn 1, 8-9). János tehát levelében összekapcsolja mind a kettőt: egyrészt sürget, hogy imádkozzunk bűneink bocsánatáért, másrészt pedig biztat, hogy el is nyerjük azt a bocsánatot, amelyért imádkozunk. Azt tanította tehát, hogy jó az Isten: bűnbocsánatot ígért, és meg is tartja ígéretét. Mert aki arra tanított, hogy imádkozzunk vétkeink és bűneink bocsánatáért, az meg is ígérte atyai irgalmas szeretetét, és meg is fog bocsátani.
