Evangélium:
Abban az időben Jézus ezt mondta a főpapoknak és a nép véneinek: “Hallgassatok meg egy másik példabeszédet! Volt egy gazdaember, aki szőlőt telepített, bekerítette sövénnyel, belül pedig taposógödröt ásott, és őrtornyot épített. Aztán rábízta a szőlőt a munkásokra, és elutazott. Amikor eljött a szüret ideje, elküldte szolgáit a szőlőmunkásokhoz, hogy a termést átvegyék. Ám a szőlőmunkások megragadták a szolgáit, s az egyiket összeverték, a másikat megölték, a harmadikat pedig megkövezték. Erre más szolgákat küldött, többet, mint először, de ezekkel is ugyanúgy bántak. Végül a fiát küldte el hozzájuk, mondván: “A fiamat csak megbecsülik!” Amikor azonban a szőlőmunkások meglátták a fiút, így szóltak egymáshoz: “Ez itt az örökös! Gyertek, öljük meg, és miénk lesz az öröksége!” Meg is ragadták őt, kidobták a szőlőből, és megölték. Amikor megjön a szőlőskert ura, ugyan mit tesz majd ezekkel a szőlőmunkásokkal?” Ezt válaszolták: “Gonoszul elbánik a gonoszokkal, a szőlőt pedig más munkásokra bízza, akik idejében átadják neki a termést.” Jézus így folytatta: “Nem olvastátok soha az írásokban: “A kő, melyet az építők elvetettek, mégis szegletkővé lett, az Úr tette azzá, és szemünkben csodálatos ez!” Ezért mondom nektek: Az Isten országát elveszik tőletek, és olyan népnek adják, amely majd megtermi annak gyümölcsét.” A főpapok és a farizeusok hallották a példabeszédet, és megértették, hogy Jézus róluk beszél. El akarták fogni, de féltek a néptől, mert mindenki prófétának tartotta.
Mt 21,33-43.45-46
Elmélkedés:
József történetében láthatjuk, hogyan formálja Isten az embert, és hogyan alakítja népe sorsát. Lehet, az adott pillanatban nem értjük, miért így, de rábízzuk Istenre, aki a történelem Ura.
Mintha ma ott tartana az emberiség, hogy kidobta a szőlőből a Gazda fiát. Persze saját életemre is gondolhatok. Kész vagyok beszolgáltatni a termést a gazdának?
—–
A szelíd, segíteni akaró Jézus, akinek a mellette kitartó népen megesik a szíve, időnként tud kemény lenni. Ilyen, amikor kiűzi a templomból a kereskedőket, de ilyen a mai példabeszéd befejezése is. „Elveszik tőletek Isten Országát!”
Isten igéjét hirdetve, tanúságtevő életet élve, a Szentlélek erejében felfedezhetjük, mikor kell szelíden inteni, utat mutatni, és mikor kell keményen fellépni. Persze ilyenkor is szeretettel. És akkor léphetek fel keményen, amikor már az illető megérezte, hogy jót akarok neki.
Jézus példabeszédei mindig meghívás számunkra. Gondolkodjunk el rajta, engedjük, hogy megérintsen, hogy belülről formáljon egy kicsit. Talán leginkább akkor fedezhetjük fel, miben, hogyan alakított, amikor újra előkerül az adott szakasz. Olvassuk el majd újra a mai evangéliumot ilyen szemmel!
—–
Olvasmányos rendünkben évről évre visszatérnek az evangéliumi szakaszok. Itt, a Rádió archívumában 7 évre visszamenőleg meg is hallgatható. Mi újat adhat még, ami nem hangzott el? Persze egy csecsemőnek minden vicc új.
Ugyanakkor mi magunk is változunk. Másként érint meg egy-egy evangéliumi szakasz. Más lesz a fontos pont most és pont nekem.
Mi a feladatom a szőlőben? Tudok-e együtt munkálkodni a többiekkel? Tisztában vagyok-e a tulajdonviszonyokkal?
Nagyböjt időszakában élünk. Arra készülünk, hogy megünnepeljük urunk feltámadásának, megváltásunknak ünnepét. Ez az időszak segít, hogy magunkba nézzünk, rendezzük közös dolgainkat. Keressük az elcsendesülés alkalmait!
—-
Szőlőt ültetett, ellátta minden szükségessel. Munkásokat hívott, hogy gondozzák. Isten nagyszerű művét látjuk, a teremtett világot, és benne az embert.
Ám az ember fellázadt a tulajdonos ellen. Kénye-kedve szerint bánik a szőlővel. Sőt a közös munka örömét és megerősítő voltát sem érzi, értékel. Már a termést sem hajélandó átadni. Ha pedig jönnek a szolgák a termésért, ellenük támad.
Az idei nagyböjtben különös közelségből tapasztaljuk a világ állapotát. Nem tanultunk semmit a világjárványból, az önzés járványára még nem találtuk meg a megfelelő oltást.
Mi, keresztények, feladatul kaptuk, hogy hirdessük, kié ez a szőlő, mit kell tennünk, hogy jól működjön, hogyan lehet közös munkával bőséges termést hozni.
—
Szabadságra vágyó korunkban lehet, sokan a szőlőmunkások mellé állnak. Mit törődünk a gazdával, aki létrehozta a szőlőt. Éljük csak a magunk életét, élvezzük a kert terméseit, csak a magunk javával törődjünk. A szabályok, az emberek közötti viszonyok csak akadályok, nem kell vele törődnünk. Csak a magunk kiteljesedésével törődjünk.
Egész életünkről szól a példabeszéd. Életünk alapja teremtettségünk. Nem a magunk akaratából jöttünk világra, a feladat, amit kaptunk, része életünknek, és egyszer majd elékezik a számonkérés ideje.
Persze, időnként jönnek szolgák, akik a termést kérik számon. A nagyböjt idejét tekinthetjük ilyen alkalomnak. Mik tehát életemnek gyümölcsei? Hogyan használom a rám bízott javakat?
A szőlőben való tevékenység közös feladat. Egymást szeretnénk támogatni a munkában. Együtt tudjuk felmutatni a termést. Nem csak a magam munkájáért, a másik emberért is felelős vagyok. Együtt tudunk igazán jó gyümölcsöt teremni.
Gazdánk akkor is törődik velünk, ha látszólag messzire utazott. Nem csak számon kérni küld szolgákat, hanem ellát minden szükségessel. Akkor tudunk igazán gyümölcsöt hozni, ha kapcsolatban maradunk az Atyával.
—
Hol tart ma a világtörténelem? Sokan próbálnak a mai idők jeleiből következtetéseket levonni. Közel-e a világ vége, vagy nem? A mai események beilleszthetők-e a jelenések könyve jeleinek sorába? Minden bizonnyal félreértik ezeket a jeleket, akik konkrét eseményeket, pláne időpontokat vélnek felfedezni. Az üzenet, amit ma is el kell mondanunk, hogy Isten jelen van, gondoskodik övéiről, és az üdvösség felé vezet minket.
Mintha ma újra ott tartanánk, hogy a Fiút kidobtuk a kertből, és azt gondoljuk, miénk az örökség. Nem csak azok, akik semmibe veszik Isten üzenetét, és még a látható jeleit is szeretnék eltüntetni. Mindannyian, akik csak látszat kereszténységet élünk. Akik csak külső magatartásformaként élik kereszténységüket, de a szívük mélyéig nem hatolt el. Dolgoznak ugyan a szőlőben, de nem tudják, kinek, és nem hisznek már a végső jutalomban.
Nagyböjt ideje egyrészt egy belső formálódásra hív. Másrészt arra, minderről, keresztény létünk alapjáról és végső üzenetéről, tanúságot tegyünk a világban. Jézus ma különös erővel küldd mindannyiunkat, hogy tegyünk tanúságot Isten szeretetéről, az örök élet üzenetéről!
——
Ki az Isten és ki az ember? Honnan van a világ? Életünk alapvető kérdése ez. Hogyan válaszolunk? Van, aki fel sem teszi a kérdést. Ha nincs kérdés, nem kell a válaszon töprengeni. Persze ez egyszerű, amíg jól megy a sora a földi életben. Amikor elbizonytalanodik földi élete valamilyen veszteség miatt, a kérdés újult erővel tör elő.
Van, aki bár a kérdést felteszi, de a választ csak a földi világban igyekszik megtalálni. Ők a példázatbeli szőlőmunkások. Ma sajnos, mintha ők lennének túlsúlyban, legalábbis ők a hangosak.
Mi, hívő emberek igyekszünk a jó választ megtalálni, amit Istennel való kapcsolatunkban fedezhetünk fel, és eszerint alakítani életünket.
Nagyböjt ideje különleges alkalmat kínál, hogy a választ meghalljuk, hogy Istennel való kapcsolatunkat megerősítsük.
—-
A szőlőmunkások egyre inkább elfelejtik, honnan is a szőlő. Teljesen ki akarják sajátítani. Törvény volt arról, ha a munkások erőszakkal teremtenek olyan helyzetet, hogy nincs örökös, nem lehet övék a szőlő. Olyan helyzet ez, mint a pók, amely leereszkedik egy szálon, megszövi hálóját, majd elfeledve, hogy hogyan ereszkedett le a kifelé futó szálat elvágja. Mire a háló összeomlik, mert a tartópillér szűnt meg.
A nagyböjt alkalom arra, hogy az Istennel való kapcsolatot rendezzük, megerősítsük. A böjt, az imádság, a jó cselekedetek segítenek, hogy a fő tartó szál ép maradjon, így életünk tanúskodjon Isten szeretetéről!
—-
A Gazda, az Isten szőlőt telepített, megalkotta a világot, benne az embert. Rábízta művét. Rám bízta művét. Hogyan állok a szőlőbeli munkámmal? Teszem-e dolgomat, hogy ha visszatér, átadhassam gazdámnak a termést?
Tudom-e hol a helyem, mi a feladatom a világban? Teszem-e becsülettel? A hétköznapok egyszerűségében elvégzett munka vezet az Isten Országa felé. Csak akkor fogom tudni meglátni és megtenni a nagy dolgokat, ha a kicsiben hű maradok.
A szőlőművesek egyre inkább sajátjuknak gondolják a szőlőt. A ma emberének ez nagy kísértése. Ha elvész a kapcsolat az éggel, akkor – előbb-utóbb – összeomlik a jól kimunkált élet. Felelősséggel tartozunk mindazért, amit teszünk, vagy amit éppen elmulasztunk. A Gazda egyszer visszatér, számot kell adnunk tevékenységünkről. A nagyböjt alkalmat ad arra, hogy rendezzük közös dolgainkat.
—-
Hol a helyem ebben a példabeszédben? Én vagyok a szőlőmunkás, aki vágyakozik az örökségre? Aki nem elégszik meg azzal, amije van, és próbál még többet harácsolni?
Kicsit más gondolat, kilóg a példabeszéd vonulatából, de úgy érzem, ma sokan nem úgy vétik el a helyüket, hogy a szőlősgazdát akarják kiforgatni, hanem úgy, hogy más szőlőkbe igyekeznek, ahol nagyobb a termés, ahol kedvesebbnek tűnik a munka.
Esetleg én vagyok az a szolga, akit ura a termésért küldött? Van-e bátorságom odamenni az ellenséges, a gazdámat kiforgatni akaró szolgák közé? El merem-e mondani, hogy ki a tulajdonos? Merek-e kiállni az Isten értékei mellett?
Azt mindenesetre fontos tudatosítani, hogy a Gazda egyszer visszatér, és akkor el kell számolnom minden munkámmal. A nagyböjt ideje alkalmat kínál, hogy rendezzem kapcsolataimat, jobbá tegyem életemet, odaadjam a Gazdának azt, ami az övé.
—
Mi történt ezekkel a szőlőmunkásokkal? Elvétették a helyüket. Elfelejtették, hogy ők csak bérlők, a tulajdonos más. Berendezkedtek a szőlőben úgy, mintha az övék lenne.
Könnyű rámondani a példabeszédre, hogy a farizeusoknak szól. De vajon mi hogyan vagyunk Isten szép világában? Mintha egyre több olyan hang lenne, hogy a valódi tulajdonos, a valódi alkotó már nem lenne fontos, az ember azt csinál, amit akar, amit jónak lát.
Nagyböjt ideje arra hív, hogy vizsgáljuk meg a kapcsolatunkat az alkotóval, Istennel! Persze mi, akik naponta olvassuk a Szentírást, könnyen rámondhatjuk, hogy ez ránk nem vonatkozik. Nagy vonalakban igaz is. De az ördög sokszor a részeltekben van. A mindennapok egyszerű döntéseiben. Abban, hogyan képviselem őt, a gazdát, az alkotót. A tőle kapott, tanult étékeket valóban magaménak tartom? Valóban élem, kiállok mellettük?
Nézzek magamba, min kellene változtatni, miről, milyen értékekről kellene a körülöttem élőkkel beszélni?
