Kerényi Grácia: Beteg szonett, a múltba visszanéző
Ha ülsz szobádban méla téli estén
kezedben versek: álmodó poéták,
eszedbe jutnak régi pesti séták,
mikor mosolygón átölelt az estfény.
Amíg szivedben verssorok daloltak,
kurjantva tántorgott eléd a részeg,
s te egyszerűnek láttad az egészet,
a részeg embert, lámpafényt s a Holdat.
Ma már tudom, hogy mind csodálatos volt:
csak álom már a régi pesti élet…
Daloknak szárnyán visszaszáll a lélek.
„ Fölénk borult a csillagfényes égbolt”
– rímekkel játszva álmodom szobámban,
s a múltnak íze felbizserg a számban.
- január 21.
Egyre többet, többször halljuk, hogy beteg a világ. Így volt ez 1947. január 21-én is, amikor Kerényi Grácia papírra vetette versét.
Mert valami akkor se volt rendben, ahogyan most is azt érezzük, hogy baj van, óriási.
Bezárt minket a vírus, eddigi életünk rengeteg történése már a múlté. Mi marad a jelennek, jövőnek? Szerencsére nem csak az emlékezés. De tudnunk kell, hogy most lehet éppen az lesz a feladatunk, hogy a múlt segítségével építsünk valami újat.
Háromszor is hallottuk a karácsonyi időszakban János evangéliumának gyönyörű bevezetőjét: „őbenne élet volt, és ez az élet volt az emberek világossága…” Minden szentáldozáskor belénk költözik ez az élet, ez a fény.
Feladatunk ebben a beteg világban hirdetni az igazi orvost, aki életét adta értünk, szeretett betegeiért. (Boronkai Zsuzsanna)