Mária adventjéről van egy mosolygós-kedves mondat Szalézi Szent Ferenc levelezésében. Ez a XVII. Századi püspök főrendű családok lelkiatyja, levelező társa is volt. Egyszer egy előkelő leány fordult hozzá a kérésével. Kolostorba akar lépni, de még túlságosan fiatal hozzá. Az évekig tartó várakozás azonban túlságosan is terhére volna, annyira vágyakozik a szerzetesélet után. Kéri hát a püspököt, eszközöljön ki számára korengedélyt, hogy azonnal teljesíthesse elhatározását.
A szent bizonyára tudta, hogy ennek az előkelő kislánynak talán soha életében nem kellett várakozni, minden kívánsága azonnal teljesült. Úgy érzi, itt az ideje, hogy türelmet tanuljon. Azt írja hát neki: Leányom, gondolja meg, amikor a Boldogságos Szűz arra készült, hogy megszülje az Isten Fiát, mekkora várakozás élhetett benne, s mégsem kért fölmentést a kilenc hónap alól, eszébe sem jutott, hogy próbáljon valamit lealkudni a várakozás idejéből.
Nem, Máriának ilyesmi nem jutott eszébe. Ahogy később sem jutott eszébe semmi olyan kérés, amivel bármiképp is kivételes sorsot biztosított volna magának. Hogy lehetett volna enélkül Jézus anyja? Nem szülhette volna nekünk a fiát (Lk2,11), ha nem lett volna ő maga egészen egy közülünk.
De nyilván azért sem kért fölmentést Mária, mert nem tétlen várakozásban töltötte a kilenc hónapot, hanem tevékeny készületben. Az alázatosság mellett ez a másik “titka” türelmének.
Jelenits István (in: Betű és Lélek)
Kategóriák
Jelenits István: Mária adventje
