Kategóriák
Hétköznapi evangéliumok és gondolatok

Évközi 30. hét, péntek

Evangélium:
Az egyik szombaton Jézus betért egy vezető farizeus házába, hogy nála étkezzék. Az ott tartózkodók figyelték őt. Akkor eléje állt egy vízkóros ember. Jézus megkérdezte a törvénytudókat és farizeusokat: “Szabad-e szombaton gyógyítani? De azok nem válaszoltak. Erre ő megérintette a beteget, meggyógyította és elbocsátotta. Azután a jelenlevőkhöz fordult: “Ha valamelyiktek szamara vagy ökre szombaton kútba esik, nem húzza-e ki azonnal?” Azok semmit sem tudtak felelni neki.
Lk 14,1-6


Elmélkedés:

(2017) A szombat az Úr napja a zsidó ember számára. Isten megpihent munkája, a teremtés után, ezért az embernek is kötelessége megpihenni. De mit jelent a pihenés, mit tehet meg, és mit nem? Jézus és a farizeusok között ebben a kérdésben folyamatos az ellentét, mert Jézus a szabály szellemét nézi, nem azt, ahogyan a zsidó hagyomány körülbástyázta az ünnepet.
Számunkra, keresztények számára is fontos az Úr napja, a feltámadás napja, a vasárnap. Mit jelent számomra a vasárnap, mit jelent nekem egy ünnepnap? Mennyire része keresztény életemnek a vasárnap ünnep jellege? Hogyan tudok a mellettem élőkkel ezekről beszélni?
Nem könnyű különbséget tenni a szükséges szolgálat és a pusztán kényelmi szempontú szolgáltatás között. Ha Jézusra figyelek, megtalálom a legmegfelelőbb módot.

(2015) A szombat az Úr napja a zsidó ember számára. Isten megpihent munkája, a teremtés után, ezért az embernek is kötelessége megpihenni. De mit jelent a pihenés, mit tehet meg, és mit nem? Jézus és a farizeusok között ebben a kérdésben folyamatos az ellentét, mert Jézus a szabály szellemét nézi, nem azt, ahogyan a zsidó hagyomány körülbástyázta az ünnepet.
Számunkra, keresztények számára is fontos az Úr napja, a feltámadás napja, a vasárnap. Csitulni látszik a vita a vasárnapi üzlet bezárásról. Talán azért nehezteltek sokan, mert a kényelmük csökkentését látták benne.
Ha számunkra a vasárnap valóban az úr napja, abba az önzésem legyőzése komolyan belefér. A másik kedvéért, hogy minél többen a családjukkal, pihenéssel tölthessék a vasárnapot, vállalom az áldozatot, a tudatosabb életet, a készülődés komolyabban vételét.
—-

(2014) Számunkra, keresztények számára is fontos az Úr napja, a feltámadás napja, a vasárnap. mit jelent ez számomra? II. János Pál pápa írt erről egy apostoli levelet még 1998-ban. Az Úr napja találkozás Istennel, találkozás a másik emberrel. Az Úr napja az ember napja is. Hogyan használom fel ezt a napot? Mit kezdek vele? Kevés, ha csak a Szentmisén való részvételben különbözik más napoktól!

—-

(2020) A szombat megtartása rendszeres vita Jézus és a farizeusok között. A zsidó életformában a szombat az a nap, amit egészen az Istennek adok. Ahogy Ő megpihent a teremtés végén, úgy kell nekem is letennem a munkát az Úr napján. Számunkra, keresztények számára az Úr napja a feltámadás napja, a vasárnap. Ezt a napot kell egészen Istennek adnom. Mit jelent ez a mindennapokban? Találkozást Istennel, a másik emberrel a keresztény közösségben vagy a családban. Megpihenni a mindennapi munkától.
Mai tevékenységi lázban égő, ugyanakkor elkényelmesedett és önző korunkban nem könnyű megtartani. Nehéz lelassítani, megállni, odafigyelni a másikra. Lemondani a magam kényelméről a másik kedvéért. Gondoljuk végig, ma hol szorít a cipő ezen a területen?

—-

(2021)

Szabad-e szombaton … A zsidóságban, különösen a farizeusok, igyekeztek mindent pontosan betartani. Mit szabad tenni szombaton, és mit nem. Eközben a szabályok mögül kiesett az ember. 

Manapság az Úr napjának megszentelésével egészen másképp vagyunk. Mi keresztények is gyakran megelégszünk annyival, hogy elmegyünk a szentmisére. Ezzel teljesítettük a parancsot, a vasárnap többi részét pedig úgy éljük, ahogy tetszik, ahogy kényelmes. Ma a szabályok vesztek el, és ezzel együtt az ember is szétesett. Már csak én vagyok egyedül fontos magamnak.

Jézus, amikor a szombat megtartásának megmerevedett szabályrendszerén túl lép, nem kényelemből teszi. Csak akkor, ha az az ember gyógyulására, javára van.

Mit tudok kezdeni a vasárnappal, egy-egy ünneppel? Tudok-e megpihenni, lelassítani, megállni? Tudok-e időt adni a másik embernek, időt adni az Istennek?


Elmélkedés a Mária Rádióban a nap evangéliumáról 2021.10.29-én

Szerző: Ákos atya

1962-ben születtem, 1992-ben szenteltek pappá Esztergomban.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük